2021.01.20....

 Igazi felüdülést hozott a mai nap azzal, hogy végre kisütött a nap és +10 fok fölött volt napközben a hőmérséklet. Ki is használtam az időt és elmentem kocsit mosatni. Már nagyon koszos volt, november vége óta nem volt lemosatva. Lehet ezt a hétvégét ki is használom és hétvégén lemegyek a Balatonra. Képzeletben persze eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó lett volna kéz a kézben sétálni a Duna parton. Dehát ez csak a képzelet maradt. Azért örültem a napsütésnek. Teljesen más volt a hangulatom. Kora nyári gyerekként lételemem a napsütés. Úgyhogy nem volt rossz nap a mai. Előkerült a napszemüveg is, és ha minden jól megy, hamarosan az új modellem is megérkezik amivel teljes lesz már a kollekcióm. Örülni fogok neki nagyon. Nekem már csak ezek az apró örömök maradtak és a remény. Persze fel nem tudom fogni, hogy hol ronthattam el ennyire, hogy mi történik éppen most amikor meg tudnám adni azt a biztonságot amire az elmondás alapján vágyik. Mert erősen érzem úgy, hogy erre képes lennék. De talán sosem fogom megtudni, hogy mitől jobb egy álszent, kihasználáson alapuló élethelyzet, amiben szinte csak hazugságok vannak, semmibe veszi az erkölcsi normákat és még hamis illúzió is. De lehet én vagyok az aki ezt nem értheti, de kövezzenek meg, ha ezt hagynám! De ezt épp ésszel és épp lélekkel úgy sem fogom tudni megérteni. Csak tönkremegyek lelkileg és már lassan megint egészségileg is ebben. Túl sok ebben az életben már az igazságtalanság és az, hogy azért kell lemondanom a céljaimról, mert valami olyan tényezők gátolnak meg, amik nem egyeztethetők össze a józan ésszel. Ez így nekem nagyon nehéz. Folyamatosan szenved a szívem ebben. Ráadásul nehéz elszámolni azzal a ténnyel, hogy egyértelműen látszik, hogy senki nem becsül meg. Nem várhatom el ezt senkitől sem, mikor a világszemlélet az, hogy át gázolni a másikon mindenáron, ahelyett, hogy inkább egymást segítve, közös erővel, akár kompromisszumok árán, de együtt jutnánk előre. És megváltoztatnánk valamit amire régóta vágyunk, de sose jött össze, vagy nem mertük meglépni. De hát, hogy várhatnám én el bárkitől is azt, hogy lemondjon értem, miattam dolgokról? Ez már nem az a világ! Itt már mindenkinek csak saját maga létezik! És már nem is léteznek valódi emberi, társasági, intim kapcsolatok két ember között. De ne is várjunk mást, mikor az egész világban folyik ránk a szenny a képernyőn keresztül minden csatornán. Így aztán én úgy gondolom, hogy elég kevés az a nézet amikor a nőt nőnek kezelik. Jó példa erre, hogy milyen sikereket ér el ez a Való Világ 10! Így aztán mitől lenne önbizalmuk sokaknak, amikor kiskoruk óta lenézik őket? Elég szomorú, de igaz bejegyzéssé kerekedett itt ki ez a mai, azért remélem tanulságos is. De mégis hiába gondolkodok másképp, én vagyok az aki emiatt a legjobban szenved a kudarctól és attól, hogy nem becsülik meg azok akik számomra fontosak lennének és akik előrébb tudnának vinni. Bárcsak azt hallanám egyszer, hogy "én itt vagyok neked és segítek", mint amit én is sokszor teszek. De ez lehetetlennek tűnik és lehet, én már sosem fogom ezt megérteni. Ez maradt! Számomra ez! Stay Tuned...