2021. január 19., kedd

2021.01.19....

 Nagyon sűrű napon vagyok túl a maival. Egész nap mentem ma. Még este is autóztam és hallgattam közben a rádiót ahol éppen egy hasonló történetnek, mint az enyém, lett szép vége. Két ember nagyon nehezen, hosszú idő alatt, de végre egymásra találtak és most nagyon boldogok lettek. És csak mentem miközben hallgattam és arra gondoltam, hogy ez akár velem is megtörténhetne. Bárcsak megtörténne és én is elmondhatnám, hogy nagy utat jártam be, de végre megtaláltam azt aki mellett boldognak érezhetem magam és szeretjük egymást. Hogy végre egymásra találtunk. Ez nagyon jó lenne. Sok bennem továbbra is a kérdés, és lehet, hogy kinevet, lehet, hogy rajtam nevet, de legalább nekem tiszta a lelkiismeretem, hogy vannak valódi érzéseim. Mert szeretnék már én is tartozni valakihez, szeretnék már én is gondoskodni valakiről akivel egyezik a lelki belsőnk. Talán egyszer újra kisüt bent a nap. Mint ahogy lassan kint is nyár lesz, úgy belül is remélem egyszer újra kisüt a nap. Eléggé megváltoztatta a napjaimat ez az egész ami itt történt hirtelen. Az a pár napnyi gondolkodás... Próbálom terelni a gondolataim, napközben ez megy is, de amikor eljön az este, akkor teljesen más. Sokszor érzem úgy, hogy belső remegés van rajtam... De erős leszek! Fel teszem egy Skeler lemezt... És elmerülök a más világban... Fantasztikus a zene nyelve... A dallamok meséje, ahogy repít magával. De úgy érzem sokszor, hogy ezek az érzések álmok és vágyak maradnak csak... Tegyünk róla, hogy valósággá váljanak! Stay Tuned...

Nincsenek megjegyzések: