2007. december 31., hétfő

Elérkezett Az Év Utolsó Napja...

Hát eljött a 2007-es év utolsó napja. Megint öregebb leszek egy évvel XD Sokminden történt megint velem ebben az évben. Voltak csodás és fájdalmas események is. Boldog pillanatok és nagyon szomorú pillanatok. Mindenesetre szeretnék köszönetet mondani azoknak akik végig mellettem voltak a rossz időszakokban is és elviseltek. Mert ők valóban igazi barátok. Legfőképpen a párduckám. Anett te mindig mellettem voltál, egész nyáron és most is, h kevesebb az időd. De most, hogy te vagy bajban, picit fordúlt a kocka és hát én próbálok neked segíteni. Remélem én is sikerrel járok. :) Aztán külön köszönet a drága S. Nikimnek is mert annyira ari volt velem és tudtam, hogy számíthatok rá is. Meg aztán a többiek: Duzmath Alexa (Caca), Tóth Alexa (Szasszi), L. Tamás, Sz. Attila, Kovács Anita, T. Wiky, és az összes haverom, barátom és családom. Anett ami meg minket illet, remélem, hogy a következő évben is ugyanígy ilyen jól megleszünk és hát remélem, hogy a nyár megint picit jobb lesz. B.U.É.K. MINDENKINEK.

2007. december 26., szerda

Karácsony Után...

Hát elmúltak lassan az ünnepek. Igaz ma még Karácsony másnapja van. Kint tombol a hideg. Itt -5, -7 fokok vannak és be van fagyva a Balaton is. Hát nemsokminden történik mostanság itt velem. Kiépitettem magamnak itt egy kis mobil munkaállomást ahonnan most is netezek és igy kapcsolatban tudok maradni azokkal akik hiányoznak vagy rég beszéltünk. :) Hát a Szilveszteri program máig nem tisztázott még. Lehet, hogy irány Kisvárda és a múlt, de lehet, h marad Pest. Sajnálom Anett, hogy neked tanulnod kell és nem megyünk Berlinbe :) Na nembaj, majd lesz jobb is ha már jön a meleg :) Mindig érdekes és új dolgok, hogy sose legyen vagy legyek unalmas. :) Hát elvégre addig kell ezt kiélvezni amig lehet. És hát úgy gondolom, hogy ebben te partner vagy :) Remélem másoknak is jól telt a Karácsony, hasomlóan az enyémhez. Bár én rájöttem, hogy nem tudok meghizni. Akár mennyit ettem, nem ment. Pedig volt bőven. Zserbó az istenkirály :) XD Wiky ha meg nézed még a blogot akkor üzenem neked, hogy ha jobb idő lesz, (Értsd, hogy picit melegebb :D) akkor megyek ám Bajára és megint az emlékműnél... :) Jó volt ám most is meg nyáron is, csak ne lett volna már novemberben ilyen hideg :S Szép az az emlékmű bár mindig elfelejtem a nevét :S Hát hiába, Anett te már tudod, hogy milyen az agyam, vagy agyunk?? :D:D Na mindegy, tavasszal irány Baja és a Dunapart :)

2007. december 24., hétfő

Cascada Last Christmas

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!!!!

Karácsony 2007

Merry x-mas! Boldog Karácsonyt mindenkinek és legyen emlékezetes nektek is a Karácsony.

2007. december 23., vasárnap

2007 Karácsony...Talán A Legszebb... :)

Azt hiszem az idei karácsony nem is kezdőthetett volna jobban. Olyan jó volt újra látni azt aki annyira fontos nekem, ráadásúl a szeretet ünnepén. Sokféle karácsonyom volt már, de valahogy mindig hiányzott valami a teljes boldogságomhoz. Vár még rám a fa feldíszítése, de valahogy majd megoldom azt is :) Őszinténszólva sajnálom, h a 2ünnep között nem tudunk találkozni, de majd csak kibírom valahogy... :) Hát lassan elmúlik ez a 2007es év is. Ősszegezni még nem fogom most, hanem majd egy késöbbi kommentben. Már csak pár perc van hátra és 24.e. Ha lehetett volna egy kívámságom az ünnepekre, akkorsem kívántam volna mást, csak azt, h együtt és boldogan mint mindig. :) És most jön a képbe a pár napja írt bejegyzésem, h legyetek azokkal ezen a napon akik számotokra fontosak meg közel állnak hozzátok, mert nekem már bejött. Apró dolgok az életben, de annál nagyobb örömszerzés bárkinek. Örültem annak is nagyon, hogy boldoggá tudtam vagy tudtalak tenni téged párduckám, mert az, ha látom, h örülsz és mosizol, az nekem is nagyon jól esik és boldoggá tesz. Elvégre egy apró figyelmesség is megtehet nála 100szor nagyobb örömet. :) Sok sikert neked az elkövetkező 1hónapra, és remélem minnél elöbb látlak megint ahogy vége ennek az örületnek. Jó éjt és szép álmikat. Mindenkinek sok puszit és nagyon boldog Karácsonyt!!!

Kommentet Azért Várok!!! :)

2007. december 22., szombat

BT (Brian Transeau) -- Flaming June




Egy gyönyörű szám a gyerekkoromból. 1998 amikor még csak 12éves voltam... De Trance már akkor is létezett. Ekkor volt az amikor meglett az első Fisher kazettás magnónk az akkori lakásunkban. Rengeteget hallgattam akkor zenét. Olyan volt mintha egy új világ nyílt volna meg számomra. 2évvel késöbb, az ezredfordulón 2000-ben debütáltam elöszőr a Bank Dance Hall-ban az első Dance feldolgozásommal. Azóta jelent nekem rettentő sokat a zene.

Hatalmas Évzáró Egy A Szívemhez Közel Álló Helyen...


Az Atlantis Kisvárdán. Hát azt hiszem ez már egy majdnem 4éves emlék. De egy exklúzív 5órás settel fog fellépni Hamvai P.G. az év utolsó napján. Hamvainak is az egyik kedvenc helye, mert nagyon jó a közönség. Igaz, h tőlem olyan 375km-re van, de megérte lemenni, és nem csak a hely miatt, hanem a szerelmem miatt is. Sokan megismertek az 1év alatt amíg odajártam. Születtek spanok és ellenségek is. Ezért kicsit félve mennék oda mostanság. Az Atlantis teljesen megújjúlt mióta én utoljára voltam. Igaz, h az ország csücskében van, de színvonalas hely lett. Mindenkinek ajánlom aki esetleg a közelben lakik, hogy látogasson el, mert állati nagy buli lesz. Ha leszek olyan őrült, lehet, hogy én is elmegyek, hogy egy kicsit felelevenítsem az emlékeket. Még az is lehet, hogy összefutok azzal a csajjal akinek a szívemet adtam.

2007. december 21., péntek

Közeledik A Szeretet Ünnepe...Pár Gondolat...

Sokat változott körülöttem a világ e pár nap alatt. Más és más lett fontos, elgondolkodtatott nagyon sok dolog. Kezdtem megérteni az ellentábort is, vagyis azokat akik rockot hallgatnak. Vajon miért pont ezt a stílust választották? Mert ebbe menekülnek, mert valami sérelmük van vagy olyan fájdalom amit ezzel könnyebben feldolgozhatnak. Mert igaza volt annak aki azt mondta nekem, hogy ugyanúgy érzelmeket közvetít. Így igaz, hiszen én is a rossz napokon hallgatok néha rockos zenét. Mert valahogy elfogadtatja az emberrel a rosszt vagy van kihez menekülni még akkoris ha az aki számunkra nagyon fontos, mégsem lehet az adott pillanatban melletünk. Fontos lett számomra is valami. Idén karácsonykor boldog leszek, úgy érzem. Talán végre eljött az a perc amikor a sors enged... De aztán az új év... még keményebb dolgok mint eddig... De hogyan?? Nem mutatja senki sem az utat... Nincs egy biztos pont amibe az ember kapaszkodhat. Igaz ez még változhat a 2hét alatt... Apró dolgok, amik másoknak természetesek, nekem sokat jelentenek. Boldoggá tehetnek. Sikert jelenthetnek bizonyos időre. A zene, a dallamok, amit már kiskorom óta figyelek, mind segítettek. Nekem több volt a lemezjátszó mögött állni mint egy buli, egy szórakoztatás. Valamit továbbítottam mindig az emberek felé ezzel. Egy érzés, vagy épp pont egy lelkiállapot. Aki figyel, az megtudhatja mindig h miről van szó. Kezdetben sokak segítették ezt, az érzést átadni. A dalszövegíróm akivel hosszú órákat töltöttünk éjszakákon át a stúdióban. A saját énem, ami néha túl gyenge, néha kemény és néha szerencsére túl sok benne az érzés, néha sajnos kevés. Az emberek akik utána odajöttek elismerően, h király volt. Sokan voltak, de nem elegen talán? Hát ez már a múlt. Egy régi korszak, de az ember maga nem sokat változott. Talán ugyanolyan maradtam mint 18évesen. Elöbbrejutni nehéz, előteremteni a dolgokat, h a hobbydnak élj, előteremteni a lehetőséget, h a csajodnak élj, előteremteni a lehetőséget, hogy az érzéseid vezessenek, előteremteni a lehetőséget saját magad számára... Mind-mind állati nehéz külön-külön is, hát még egyszerre. Megfelelni mindenkinek lehetetlen és talán nem is kell, de sajnos az életben nem élhetünk a saját törvényeink alapján. Mert mindig szükségünk van valamire, valakikre ahhoz, hogy tovább éljünk. Karácsonykor legyünk azokkal akiket szeretünk!!! Mutassuk ki nekik, hogy mennyire fontosak és hogy nélkülük nem boldog élet a mi életünk!! (P.S. I Love You...) Hear the scream from your heart!!!

2007. december 19., szerda

A Klasszikusok...Kis És Nagytestvér


A kisNAGY testvérpár :D:D A Nokia 6120 Classic és a Nokia 3110 Classic. Bejártam a fél világot ezért a fehér színért. Sajnos ez egy limitált szín és nem nagyon van a nagykerbwn sem. De hát ha ebben sokkal gyönyörűbb mint feketében?? A 3110 Classic eladó. HA érdekel valakit ez a király teló akkor szóljon. Van benne MP3 lejátszó, Bővíthető memória, FM Radió, 1.3 mega kamera, videó, 160x128 262000színű kijelző, Bluetooth, Infra, Flash Player, Java, miniUSB, Videócsengőhangok, GPRS/EDGE, stb...

Megjött Végre Az iPOD Nano...




Annyira örülök most, mert végre megjött a karácsonyi ajándékom az iPOD Nano 3rd gen. Ráadásúl nem is akármilyen, hanem egy limitált példányszámú piros színű és 8GB-os. Ezt a modellt európában nem lehet kapni szóval senkinek nem lesz ilyenje :) Amúgy ennek a színnek a megvásárlásával egy nemes célt támogat az ember, mégpedig az aidsesek támogatására adták ki ezt a (Product)RED kiadást. iPOD Shuffle és iPOD Nano készülékek érhetők el ilyen speciális szín és kiadásban. És az a legjobb, hogy itthon elkérnek 50e Ft-ot ezért a készülékért, én viszont 23e ért vettem és még ajándékot is kaptam hozzá valamint 2év globális garanciát. Isten áldja az Alma (Apple) megalkotóját XD :) :D

2007. december 17., hétfő

Mai Nap...Az Asus F5R gépek telepítése...



Hát itt lenne az elöbb említett Asus gép. Érdekessége a dolognak, hogy ahhoz képest, hogy op. rendszert nem tartalmaz ez a kiszerelés, helyette egy igen komoly Asus hordtáskát és optikai egeret rejt a csomag, valamint apró figyelmesség, hogy Driver lemezből XP-st és Vista-st is mellékelnek. Hát a gép XP-vel max fényerővel és 1.86ghz sebességen körülbelül 1.5-2órát bír a mellékelt akksival, úgyhogy érdemes konnektorközelben lenni. A nekem legjobban tetsző része a gépnek, az a kijelző volt ami rettentő nagy csalódás pozitív irányban. Ahhoz képes, hogy csak WXGA, azaz 1280x800 as felbontású, rendkívűl részletgazdag és fényes. Már-már vetekszik az én WSXGA 1680x1050-es lcd-mmel. Úgylátszik az Asus mérnökei kihozták a TN panelből a maximumot 60hz-en a Crystal Bright technikával. Csak gratulálni tudok. A gép tartogatott meglepetéseket is aminek nem annyira örült az ember. Ilyen pl. 60%-os memóriafoglaltság Windows Update közben XP alatt, aminek elvileg simán el kéne mennie 512MB RAM-al is. Érdekes, hogy a Pentium Dual Core T2130 1.86ghz processzor is kellemes csalódás, még akkoris ha az egy már egy régi konstrukció. De lehet, hogy üzemidőben, WinRAR alatt vagy DivX kódolás alatt felmondja az erőtartalékait. Mivel sem a Centrino platformot, sem a VT technology-t nem támogatja és csak 1MB L2-vel rendelkezik ezért csak a Dual Core az újdonság a régebbi Pentium M családhoz képest. Mindenesetre átlag felhasználás alatt jól szerepel XP-vel. Vista alatt már erőssen megkérdőjelezhető a teljesítménye. Meglehetősen jól szerepelt az ATI videókártya is. Maximális felbontás alatt és 32bit színmélységgel is gyors, elmosódásmentes képeket tudott produkálni, émély színekkel és kontraszttal mind videólejátszás, mind a Windows alatt. Még pár éves játékok is simán elfuttathatók rajta mert AntiAnalising-et és élsímítást is támogat, valamint rendelkezik T/L engine-el. Egyetlen hátránya, hogy a 128MB memóriát a RAM-ból veszi le, így csak 938MB körüli használható szabadon. Pár szót a DVD íróról is. Panasonic gyártmányú íróról van szó ami kellőképpen végzi a dolgát. 8X maximális sebességen is kiválló minőségű dvdket írt valamint képes bármit beolvasni, bár az elérési ideje lehetne jobb is. A winchester egy 160GB-os SATA darab. Az 5400rpm bőven elegendő a hétköznapi használatra és megfelelő sebességet is biztosít. Lassulást csak a 98db Windows frissítés telepítésekór éreztünk. Az egyéb kiegészítők, mint WLAN,1.3mega webkamera, kártyaolvasó pedig nagyon hasznos szolgáltatások. A Wlan-al sikerült elérni az 1500kbps letöltési sebességet is és egyszer sem vesztette el a jelet a teszt alatt. Picit meglepő is volt mert egy Atheros modellről van szó amit egy rettenetes kliens egészít ki, úgyhogy érdemes inkább a Windows kliensére bízni a Wlan kezelést. A webcamera gyorsgombbal azonnal indítható és bármikor készíthetünk képeket is vele amit azután egy saját programon keresztül megoszthatunk vagy szerkeszthetünk is, de az MSN alatt is kivállóan akadásmentesen működött VGA videómódban is. A kártyaolvasó maximum 30MB/s adatátvitelre képes. A kezelői felület is hibamentes volt, hála a magyar kiosztásnak és a rengeteg gyakran használt gyors elérési gombnak valamint külön multimedia browser bar-nak a gép tetején. Egy dolgot tudnék említeni komoly hátránynak, hogy csak 2db DIMM foglalat van az alaplapján így elég nehézkes a memóriaéhséget csillapítani ugyanis elméletileg maximum 2GB támogatott csak. Jelen esetben pedig 2x512MB modulból állt a kiépítés ami azt jelentette, hogy ha bővíteni szeretnénk akkor a két új modult kell beszereznünk ráadásul a régit dobhatjuk. Natívan 4GB RAM is támogatott. Ebben az esetben Anett te szerencséssebb helyzetben vagy mert neked az 1GB RAM 1db 1GB modulból áll tehát marad egy szabad helyed is késöbbre, amit azért ajánlok majd, h használd ki. Főleg mivel Vista Premium lesz.

2007. december 16., vasárnap

Újjabb Laptop Kerül Hozzám Beállításra...


Úgylátszik, hogy ez a karácsony idén a laptopokról fog szólni. Újjabb Asus gép kerül hozzám beállításra és üzembehelyezésre a jövőhéten. Amit erről a modellről tudni kell, az legfőképpen az, hogy picit gyengébb és olcsóbb is mint a drága Anettem gépe :) Ez a modell az F5R AP265 as Asus gép. Intel Pentium Dual Core T2130 1.86ghz 1MB L2 533mhz FSB, 1GB DDRII 667mhz (2x512MB modul), 160GB 5400rpm SATA HDD, 15'4 WXGA Color Shine 1280x800 TFT, 8X Super Multi DVD író, ATI X1100 chipset, ATI X1100 VGA Max. 256MB, Kártyaolvasó, LAN, WLAN, Express Card, 4db USB 2.0, 1.3 megapixel webkamera, Op. rendszer nélkül. Mindez ebben a dizájnra építkező gépben 168.000Ft Én úgy gondolom, hogy a plussz Windows Vista Premium és a Core Duo T2450 2.0ghz 2MB L2 533mhz FSB processzor valamint az 1GB DDRII 667mhz (1x1024MB modul) bőven megéri a kicsit több mint 20.000Ft plusszt a párduckám gépében. (X50R AP283C)

2007. december 15., szombat

Tegnap Szallagavató És Afterparty...




Tegnap volt az unokaöcsém szallagavatója. Elég jóra sikerült. 4 táncot adtak elő, de a másik 2évfolyam táncai is baromi jók voltak. Le a kalappal elöttük. A hangulat az frenetikus volt. Megtöltöttük a kisstadion egyik termét. Az ünnepség után pedig hatalmas afterparty a Desperadosban reggelig. Hát már eléggé reggeledett amikor hazaindúltam. Hulla voltam ma egész nap. Ezért is sajnálom Sissym, hogy nem tudtam ma veled elmenni bulizni. Jól érezte magát az egész család nagyon. Ma már nem volt sajnos ekkora az öröm. Mostanában olyan változóak a dolgaim. Egyszer fent egyszer lent. Ki kéne már tisztítani a fejem. Anett nagyon hiányzol ám... És hát belegondolva, hogy most nem fogunk talizni egy jó darabig, még rosszabb. De persze ezt nem szemrehányásként mondom... Nem vaok én olyan :):) Mindenesetre lesz pár dolog amit szeretnék veled megvitatni majd. Remélem a nyarunk király lesz, ha másra nem is nagyon lesz időnk... :S Hát sajnos én is csak reménykedni tudok, mert ha a jövőmet nézem akkor nem valami húú de laza dolgot látok. Mindig új kihívások. Hát ez már csak ilyen.

2007. december 13., csütörtök

A Szerelem Dallamai...

Kérek egy pillanatot
súgjak egy mondatot,
most ölelj mert itt vagyok
Így színes lesz az életem,
csókjaiddal színezem,
szeress úgy amilyen vagyok.

Mint vihar a sivatagon,
úgy tombolt át a vágyakon.
De szerelmünk már nem áll
csak remegő lábakon.
Titokban tudom sokszor sírt
szeretett, ahogyan csak bírt.
Megfogott az üzenettel
amit könnyével írt.

Kérek egy pillanatot
súgjak egy mondatot,
most ölelj mert itt vagyok
Így színes lesz az életem,
csókjaiddal színezem,
szeress úgy amilyen vagyok.


A kártyavár összedől,
hiába futsz a sors elől.
Eltűnik a csillogás, kialszik a fény
és a villlogás.
Nem maradnak csak az emlékek,
elmúlnak az érzelmek.
Egyszer te sem kell, hogy féltsél
és én sem kell, hogy féltselek.

Kérek egy pillanatot
súgjak egy mondatot,
most ölelj mert itt vagyok
Így színes lesz az életem,
csókjaiddal színezem,
szeress úgy amilyen vagyok.

2007. december 12., szerda

Megjött A Várvavárt Sonyericsson W960i... A walkmanek királya...



Hát azthiszem sokan vártak már erre a telefonra kis hazánkban. Az iPhone ellenfelekét elhíresűlt Walkman csúcsmodell megérkezett, de egyenlőre még csak maszekban. A telefon maximális multimédiás képességeket vonultat fel. Lássuk mik is ezek: 3.2 megapixeles autofocus os kamera és QVGA videó, 8GB belső memória, 320x240 262000 színű érintőképernyő, Bluetooth 2.0 A2DP, Walkman 3.0 szoftver Track ID vel, Stereo RDS FM Radió, Videó Streaming és letöltés, MMS, 3D játékok és Java 2.0. A csatlakozás terén is kimagasló a készülék: Bluetooth 2.0 A2DP, USB Full Speed, USB Mass Storage Profile, TV kimenet, 3G és Netfront böngésző, WLAN, Videótelefonálás, RSS hírcsatornák és Mobil Blogolás. A készülék teljesen új kezelői felületet vonultat fel a teljes érintőképernyő és szenzoros vezérlés révén. Még egy giroszkóppal is ellátták ami autómatikusan vízszintes helyzetbe fordítja a kijelzőt ha a telefont elfordítjuk és nem függőlegesen használjuk. A telefon egyenlőre még csak egyféle színben kapható. (Fekete-króm kombináció) 124990Ft-ért. 1év garanciával.

W960i videó

Egy Újjabb Nap... Nemsokára Karácsony...

Hát egy újjabb borús téli napra virradtam ma is. Régóta nem álmodtam már semmit, de most igen. Lehet, hogy azért tudtam olyan jól aludni. Nagyon jó álmom volt, de tudom, hogy az csak álom marad belátható időn belül. Nincs olyan nagy szerencsém, hogy valóra váljon. Nagyon várom már, hogy tavaszodjon, igaz még jó messze van, de akkoris :) Mert akkor kint lehet lenni a szabad ég alatt, meleg van és a hangulat is jobb ha az emberre süt a nap :) Szeretnék eljutni megint a Cafe Del Mar-ra és ezuttal nem egyedül mint régen. Gyönyörű az a hely és csodálatos a naplemente, de a hold is ahogy ezüsthidat fest a vízre. Utoljára talán akkor láttam ilyen csodálatos dolgot amikor Mauritius-on voltam. Az a sziget csodálatos. Szinte érintetlen természet, fehér homok és csodálatos kékvizű az óceán. Kár, hogy pont szakítás után voltam és nem akkor amikor boldog vagyok. Még szerencse, hogy voltak barátok akkoris mellettem. Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe. Erre én is készültem, hogy meglepjem azokat akik fontosak számomra, olyan figyelmességgel amiről tudom, hogy nagyon örülnek neki és, h szeretik. Sok-sok sszép régi emlék jutott mostanában eszembe az elmúlt 5évvel kapcsolatban. Annyi hülyeséget csináltam, meg annyi minden boldog és fájdalmas pillanat is volt, meg kaland, utazás. Nagyon sok emlékem maradt a Csillával kapcsolatban is. Hát igen, az utazás oda egy kaland volt, élveztem. Mentem kocsival is meg vonattal is. Talán a legmeglepőbb dolog az az volt amikor megérkeztem és hívtak a Tomiékat az Electro Worldben, mert ott voltak gyakorlaton, erre megjelenik az áruismeret tanárom ott az állomáson, h Balázs, te mit keresel erre?? :) Hát mondom a barátnőmhöz jöttem. :D Hát igen. Kisvárda, sokan ismernek a mai napig még ott, hála a kis incidensnek ami a Szent László gimiben történt :D Jah meg hát az sem utolsó amikor a főtéren lévő 3méteres Szent László lovas szobor hátán vártam a Csillát. :D Szerintem azt sem felejtik el páran :D Hát voltak kalandok. A Csilla Kisvárdától 20-30km-re Ilken lakott. Oda még el kellett jutni busszal. Hát poén volt mert arrafelé vannak a nagy almatermesztő mezők, azt ott ment az ember a sok alma között :D Nagyon nyugis hely volt, kipihenhette nyugalomban az ember magát, a sulis stresszt, meg a rohanó életmódot. Külön jó volt, hogy bújik este hozzá valaki az ágyban. :) Hát mint minden kapcsolatban, itt sem volt felhőtlen a dolog, mert a Csilla barátnői rettentő féltékenyek voltak ránk. Talán azért mert a Csilla elött mindegyikükkel jártam... XD :D Lehet, hogy nem is volt alaptalan ez, bár akkor már csak a Csillát szerettem, de mindennél jobban. Hát ha megtalálnám a fényképeket amik akkor készültek mikor utaztunk hozzám haza akkor az állati lenne mert tök jó képek készültek akkor. Sok állatságban benne voltam. Aztán 1év után jött a szakítás, utána volt egy évem amikor nem bírtam másra gondolni és végig egyedül voltam. Aztán jött 2006! Talán megjött a szerencsém, mert megismertem az Anettet. Hát talán mai fejjel azt mondom, hogy az volt a legnagyobb szerencsém :P :) Hát örültem, mert egy olyan csajt ismertem meg, aki teljesen más volt mint addig bárki. Olyan teljes összhang volt köztünk, majdnem teljesen egy volt az érdeklődésünk, felfogásunk a dolgokról, mintha az Anett én lennék lányban :D Hát sokminden jó történt abban az évben is ami kettőnkhöz kapcsolódik, megismert rendesen és hát továbbra sem csalódtam mert minden jól alakult és nem egy olyasvalakit ismertem meg aki komolytalan és csak szórakozik. Hát mára meg már mindketten komolyabbak lettünk és hát úgy érzem, h töretlen ez a kapcsolat kettőnk között. Az Anett maradt ugyanaz a vidám és mosolygós csaj aki akkor volt amikor megismertem. Ennek nagyon örülök mert rengeteg boldog percet ennek köszönhetek. Ez az év pedig a nagy hullámvölgy volt, de az idei nyár talán feldobta a hangulatot mert rengeteget voltunk együtt, még annak ellenére is, hogy én nem igazán voltam a toppon és az volt a nagyszerű dolog, hogy a bajban is volt mellettem valaki aki együttérez velem. :) Talán ez adta meg az egésznek az örömét :) És hát lassan egy újabb év, újabb lehetőségek, újabb kihívások, újabb szerencsék, de remélem, hogy lesznek olyanok amik a régik maradnak és továbbélnek :):) Puszi nektek.

2007. december 11., kedd

Seal - Kiss From A Rose



Sokan feldolgozták már ezt a csodálatos szerelmes számot. Úgy gondolm nem hiányozhat a blogomból sem az eredeti verzió Seal-től. Mgyarok között is vannak akik énekelték ezt a számot. Pl Kozma Orsi 2005-ben... Csodás szám és mindenkinek ajánlom ezt a számot és egy szál vörösrózsát ha a barátnőjének akar kedveskedni vagy még igen friss a kapcsolata. Aki pedig egy filmben szeretné ezt hallgatni az nézze meg a Batman Forever c. filmet.

2007. december 10., hétfő

Alufelni... Segítsetek Dönteni...





Hát eljött az idő, hogy vegyek alufelnit télre is. Az az igazság, hogy nincs túl sok pénzem rá sajnos, de ezek olyan áron vannak, hogy még megengedhetem magamnak. A ti segítségeteket kérném picit. Melyik lenne jó??? Melyiket vegyem? Melyik dizájn divatos most és trendi??? Válaszokat kommentben várok. Köszike

2007. december 9., vasárnap

Már Megint Az EMO... Sexy Side Of The EMO...




Tudom, hogy nemigazán való ide, meg nem is kötődik hozzám az EMO dolog, de az elöző részben megigértem, hogy mutatok olyan EMO girlt aki szerintem sexy. Hát Ő lenne az. Adriennek hívják és 18 év körüli csaj. Igazából már régóta ismerem, de csak ritkán szoktunk beszélni... Adri csak amolyan divat EMO. Tetszik neki ez a viselet. Én amondó vagyok, hogy szemre tényleg nem rossz egy ilyen csaj, csakhát azért barátnőnek nem hiszem, hogy hosszútávon el tudnám viselni. Olyan más mint én. Azt ugye akik ismernek, tudják, hogy merre húz a szívem a csajok terén :) Hát akik meg nem tudják, azoknak elmondom, hogy egyáltalán nem a szőkék felé XD :D
Bár a kivétel erősíti a szabályt, volt szőke csajom is, és van pár, de nagyon kevés szőke csaj akire én is azt mondom, hogy jól néz ki. A képekkel kapcsolatban, meg annyit, hogy ezek még olyanok amiket itt közzé lehet tenni, mert a többi nem igazán publikus. Mindenesetre köszönöm a képeket... Pux mindenkinek.

Kommentet esetleg írhattok.

2007. december 8., szombat

Egy Picit Magamról is...

Hát úgy gondolom, hogy most egy picit magamról is írok. Hát mostanában azért nem írtam mert nem nagyon van mit írni, vagyis semmi jó nincs. Igazából most, hogy vége a nyárnak, jobban egyedül érzem magam. Ez az október, november... ilyet nem kivánok senkinek sem. Ugyanazok a napok jöttek, mentek... Semmi változás, rettentő egyedül éreztem és még mindig érzem magam. Valahogy most ilyen... Az összes barátom eltünt, sehol senki. Msn: szinte csak olyanokkal dumálgatok akiket nem is ismerek, mert akik közel állnak hozzám azok sehol sincsenek. Nem nagyon láttam őket mostanában fent. Próbáltam elütni az időd hasznos dolgokkal amikor lehetett. Sokat sétáltam esténként, építettem az autót is. Így télen nehéz erre koncentrálni mert nem lehet komoly munkákat végezni a hideg miatt. De hát amint látjátok bekerült a Xenon is. Amit tudtam megtettem, legalább addigis ment az idő. Elbizonytalanodtam jópár dologban... Csak járnak a fejemben éjszakákon, de valahogy nem tudok a végére járni, megkérdezni... Mostanában sok éjszakát töltök a studióban. Sajnos már nem a miénk, nem mi béreljük, de jó ismerősöm a bérlő és beenged. Hát foglalkoztam a zenével, legalább picit kiürítettem a fejem és elnyomtam az érzést... Sok ember fontos volt nekem, meg még mindig az, de nem tudok róluk semmit...
Mintha már évek teltek volna el azóta mióta találkoztunk... Aztán lehet, hogy már nem is vagyok fontos számukra... lehet, hogy akik nekem fontosak, én nem vagyok nekik. Most is itt van az asztalon 3mobil. Belegondoltam valamelyik nap, hogy mi a fenének nekem telefon??? Nem is használom interneten kívűl másra, mert
senki nem hív fel, senki nem ír smst meg én se hívok senkit mert nincs kit mostanában. El is döntöttem, hogy nem veszek mobilt most karácsonyra... Nincs értelme. Hát ennyit a jelenről. Nemsokára jönnek az ünnepek... Hát nem tudom, hogy mi lesz... lehet, szétdolgozom az agyam, lehet úgyse lesz jobb programom. Hát azért majd kivi vaok, hogy hány karácsonyi smst kapok majd... Mindenesetre nem panaszkodom, csak rosszúl esik, hogy mindenki elhúzott és itthagyott.

Anett Ezt Megint Neked: Karácsonyi Körkép...




Hát így a karácsony közeledtével elárasztanak az akciós ajánlatok. De mit is érdemes megvenni?? Az a mostani Telecom magazin különszámából kiderül. Teszteltük: A Nokia 3.2megapixeles zeiss sliderét a Nokia 6500 Slide-ot, az Asus napokban megjelenő Windows Smartphone-ját Asus M530w, Sonyericsson W910i, Nokia E51, Vodafone 715, Blackberry 8800, Nokia N95 8GB, Nokia 7900 Prism, Mio A702, Eten X800 (amire fáj a fogam), Sonyericsson K850i, valamint 5megapixeles mobilok csoporttesztje. Karácsony különkiadás révén teszteltünk 24 GPS navigációs eszközt, 24 MP3/MP4 lejátszót, 20 laptopot, 12 LCD és Plazma televíziót, 18 Digitális kamerát és 10 HD kamerát, 14 5megapixel feletti digitális fényképezőgépet, 5 féle játékkonzolt. Érdemes ezt elolvasni mert rengeteg újdonság és hasznos infó van benne. Anett neked meg kölcsönadom, ha kell.
Toom, h még mindig eléggé nagy a hajtás de ha majd ha ráérsz egy picit dumálni akkor keress meg légyszi és olvass lejjebb is mert sokminden van ami esetleg téged is érdekel... Köszi.

2007. december 7., péntek

Aréna Pláza 4. felvonás...

Hát igazából tegnap bejártam itt a fél világot a Panasonic DMR-EH57-es DVD íróért, de csak az Aréna Plázában kötöttem ki megint ma. Teljesen más már minden, szinte alig vannak. És tök fúrcsa volt, hogy én álltam egyedül a pénztárnál az Electro Worldben :D Mindenesetre haladnak a dolgok előre. Épül az autó, korszerüsödik az itthoni technika is, szóval így karácsony elött ez ember rendesen eladósodik :D Remélem, hogy végre megkapom azt az állást abban a szupi irodaházban. Tök frankó elegánsan minden reggel bemenni egy olyan helyre ahol az ember elött kinyitják a nagy üvegajtót és egész nap télen egy fűtött, nyáron klímatizált irodában csücsül. :) Hát végre talán megalapozódik az életem és a jövőm. Anett neked meg üzenem, hogy megjött a 2008-as katalógus Bibione-ból. És hát egy szupi kis helyre megy a foglalás. 3szoba, 2fürdő, tengerrenéző és hatalmas erkély nyugágyakkal. Nézhetjük a naplementét is akár egy jó kis koktél társaságában :):) És hát ami a legjobb az a tetőmedence, tudod este amikor a hold ezüsthidat vet a feszített víztükörre :) hát... remélem meg leszel elégedve!? :P Csak arra is számítsál, hogy beleborulsz ám a tengerbe :D :P

2007. december 6., csütörtök

Anett Ezt Megint Neked: Xenon teljesítmény...









Kommentet várok!!

December 6. A Mikulás Napja...


Hát ma van a mikulás napja. Szerte a városban sárga fekete Roxy mikulások osztogatnak mindenféle nyereményeket és ajándékcsomagokat a Pappas Auto Jeep-jeiről. Hát ahogy elnézzük megint nem lesz fehér karácsonyunk. Nekem a Xenon szettet hozta a mikulás, ugyanis ma lett kész és eszméletlen. Csajok is élvezik ezt a napot ugyanis mikulássapkában rengeteg bevásárlóközpontban osztogatnak ajándékokat sexy hostessek. De azért vigyázzatok mert aki nem volt jó az könnyen kaphat virgácsot is! :):)

2007. december 4., kedd

Megjött A Xenon Szettem...



Megjött a legújjabb Xenon szettem. Végre tökéletes fény lesz koromsötétben is. 6000 kelvines színárnyalatú és 25W-os modell választottam. Ennek az az előnye, hogy fehér/kékeslila fénnyel világít ami a plasma bevonatnak köszönhetően vizes útviszonyok között is tökéletes, ellenben a 8000 és 10000 kelvines modellekkel amik már annyira kékek, hogy nem lát vele az ember. Ez a modell a digitális autókba is beszerelhető és 3év garanciás+ 1év az izzóra. Mivel ez egy kisüléses mechanizmuson alapuló fényforrás, ezért 800%-al jobb fényt bocsájt ki mint bármilyen izzószállal rendelkező fényforrás. Csütörtökön be is szerelik már és akkor teszek fel képeket, hogy milyen fénye is van.

2007. december 3., hétfő

Anett Ez Neked... Egy kis ismertető A laptopod alapjáról...

ATI Radeon™ Xpress 1100 for Intel Notebooks - Specifications

CPU Interface

Intel ® Core 2 Duo, Core Duo, Pentium® M, Intel Celeron®, Celeron® M and Intel Pentium® 4 processors
Hyper-Threading Support
Support for Enhanced Intel Speedstep Technology
Supports Advanced Power Management with CPU Throttling capability.

Memory Interface

UMA mode operation requires no additional memory
DDR and DDR2 Support
DDR Speeds up to 400mhz
DDR2 Speeds up to 667mhz
Up to 4GB system memory size, with up to 256MB reserved graphics memory
PCI Express Interface
Compliant with the PCI Express 1.0a Specifications
Up to (4) x1 PCI Express general purpose links

3D Graphics

Full DirectX 9.0 Support (Vertex Shader v2.0 and Pixel Shader v2.0)
Full precision floating point pixel pipeline
Up to 4 Multiple-Render-Targets (MRTs)
Support for up to 12-bit per pixel formats
Supports resolution up to 2536x2536@32bpp
Anti-Aliasing using multi-sampling algorithm with support for 2,4, and 6 samples
Hidden surface removal using 16, 24, or 32-bit Z-Buffering

2D Graphics

Highly optimized 128-bit engine capable of processing multiple pixels per clock
Game acceleration including support for Microsoft’s DirectDraw, Double Buffering, Virtual Sprites, Transparent Blit, and Masked Blit.
Supports a maximum resolution of 2048x1536@32bpp
Multiple Display Features
Dual independent displays: CRT/LCD, TV/LCD
Support for DDCI and DDC2B+ for plug and play monitors
Support for flat panel displays via DVI
8-bit alpha blending of graphics and video overlay

TV Out

Integrated TV encoder with an on-chip DAC (simultaneous output for TV and CRT is not supported)
Support for Macrovision 7.1 copy protection standard
1024x768 32bpp support
CGMS-A DVD copy management support in VBI

External Display Support

Supports external displays (e.g. flat panel, CRT, or TV) via a DVO port
Supports DVI, DFP, and VESA P&D digital interfaces
Support for fixed resolution displays from VGA (640x480) to wide UXGA (1600x1200)

Power Management Features

Fully supports ACPI states S1, S3, S4, and S5
ATI’s fifth-generation Powerplay power management technology provides users with the optimal balance between performance and power consumption
Multiple power-saving settings offer increased control and flexibility
Vari-Bright technology optimizes notebook panel brightness for more power savings

Optimized Software Support

ATI Catalyst™ driver update support
Microsoft® DirectX® 9.0 and OpenGL® drivers
Unified driver support or all ATI Radeon PCI Express discrete and integrated graphics products
Support for Microsoft® Windows® XP, Windows® 2000, and Linux

Universal Connectivity

A-Link Xpress II north bridge to south bridge interfacei/f to ATI northbridges; providing high bandwidth for high speed peripherals
10 USB 2.0 ports
SATA gen 2 PHY support at 3.0Ghz with E-SATA capability
4 ports SATA AHCI controller supports NCQ and slumber modes
ATA 133 controller support up to UDMA mode 6 with 2 drives (disk or optical)
TPM 1.1 and 1.2 compliant
ASF 2.0 support for manageability control
HPET (high precision event timer), ACPI 3.0, and AHCI support for Windows Vista
Power management engine supporting Intel platforms and forward compliant to MS Windows Vista
UAA (universal audio architecture) support for High-Definition Audio and MODEM
PCI v2.3 (up to 6 slots)
LPC (Low Pin Count), SPI (new flash bus), and SM (System Management) bus management and arbitrations
“Legacy” PC compatible functions, RTC (Real Time Clock), interrupt controller and DMA controllers.

Azt hiszem ebből azért fogsz érteni sokmindent és áldani fogsz engem, hogy nem a Toshiba gépet vetted és, hogy nem Pentium Dual Core T2080 ra ruháztál be. A Pentium Dual Core család az Intel 943GML, 945GM, és ritka esetben 960GL, SIS671GX, ATI X1100 chipsetre épűl. Na most a 943GML az egy olcsó alsókategóriás lapkakészlet. Az ATI illetve SIS chipsetes Pentium Dual Core gépek ritkák mint a fehér holló.
Na most a SIS az kiszállt a lapkakészletek gyártásából, tehát a SIS671GX az egy elavult dolog.
Nagyon fontos a jó alap kiválasztása és hát az ATI lapkában nem fogsz csalódni ahogy láthatod is a leírásban.
Kommentet VÁROK!!

Windows Live Messenger 9.0 BETA...

A Microsoft tegnap adta át ötezer kiválasztott tesztelőnek a Windows Live Messenger következő, a 8.5-öst felváltó 9-es verzió bétaváltozatát. Ám a BetaNews megszerezte a telepítőt, s így az most mindenki számára elérhető.

Néhány újdonság a 9-es verzióból:

* egyszerre több helyről is be lehet jelentkezni ugyanabba a fiókba (akárcsak a Skype esetében)
* animált .gif képet is lehet már választani a felületre
* tetszés szerinti hangfájlból öt másodperces hangos aláírást („csengőhangot”) lehet készíteni


Fontos felhívni még egyszer arra a figyelmet, hogy ez még csak (és nem is nyilvános) béta-verzió, adódhatnak problémák, ezért mindenki csak a saját felelősségére próbálja ki.

Azthiszem ehhez már nem tudok mást hozzátenni, csak azt, hogy aki kiváncsi rá az rögtön le is töltheti kizárólag innen a muzzikhungary.blogspot.com-ról. Természetesen én a 8.5 Beta-t is próbáltam, de ez még annál is jobb. Ezzel egyidejüleg Nokia Symbian mobilokra is megérkezett az új Windows Live csomag ami már külön tartalmazza a Live Spaces hozzáférést és blogolás lehetőségét, valamint a Live Messenger és Live Mail legújabb verzióit is. Továbbá ingyenes kiegészítésként letölthető a Live Search is az újabb Nokia Symbian készülékekre. Természetesen a Microsoft a többi platform rajongóit sem hagyta figyelmen kívűl. Kijött a legújabb változata a Windows Live For Mobile-nak is amit Windows Mobile 5.0/6.0 Pocket PC-kre és Windows Mobile For Smartphone 5.0-6.0 készülékekre is lehet telepíteni, továbbá egy új kliens is kijött az Xbox 360-at használóknak is.

Windows Live Messenger 9.0 BETA For Vista/XP

http://rapidshare.com/files/74026390/wlm_9.msi
LINK IS DEAD!!!! I TRY TO REUPLOAD IT!!!!!!!!

NEW LINK: http://rapidshare.com/files/81254579/BETA_Latest.rar

MIRROR LINK (If Rapidshare.com are down):
http://rapidshare.de/files/38345440/wlm_9.msi.html

Újjabb Mobil: Samsung SGH-C450...




A Samsung mindig is élen járt azzal, hogy olcsón adjon dizájnos telefonokat. Nincs ez másképp a mostani alsókategóriás modelljável sem a C450el sem. A készülék fényes és matt fekete és ezüst kombinációban pompázik, határozott nyomásponttal ellátott billentyűzetet kapott és az összeszerelés minősége is kiválló, nem recseg, ropog. Hát úgy döntöttem én is beruházok egy ilyen készülékbe. A szolgáltatási köre a kategóriának megfelelő: VGA kamera, FM Radió, Diktafon, GPRS Class 10, Wap és HTML böngésző, Java, 2MB memória, 65000színű 128x128 TFT kijelző. A doboz egyébként a Samsung kiválló minőségű Stereo headsetjét is tartalmazza, természetesen fekete metál színben. A készülék sajnos nem rendelkezik sem infra sem bluetooth kapcsolattal, ezért képeinket csak USB kábel segítségével és természetesen MMS ben tudjuk kijutattni a telefonból. Természetesen 2év garancia is van a készülékre. Azt hiszem megéri az árát ez a készülék, ugyanis kártyafüggetlenül mindössze 19900Ft-ért tudom adni. Aki egy jól kinéző hétköznapi telefont szeretne magának annak nagyon ajánlom a Samsung újdonságát.

Kozma Orsi És Az Új Remix...



Hát nem nagyon volt olyan, hogy egy magyar könnyűzenei előadó számából készültek volna remixek, de most így történt. Az alapot Kozma Orsi legújjabb albuma az Igazi Szerep 2007 adta. Legújabb kislemeze is már a boltokban van az Igazi Szerep c. szám remixeivel. Az internetről hivatalosan letölthető verzióban egy olyan remix is helyet kapott ami a bolti verzióban nem. Ez pedig a Holnap (Warez! Remix). Ezt a számot amatőr és félprofi djk is feldolgozták és én is készülök egy remixel ebből szilveszterre. Nekem megtetszettek Orsi számai mert jó hallgatni és szerintem nagyon szép hangja van. Bemutatóként fel is teszem nektek az Igazi Szerep Radio Edit változatát.

Download Link: (Sppedyshare)

http://www.speedyshare.com/976492218.html

2007. november 30., péntek

Bemutatkozott Az S500i White...




A Sonyericsson egy új színnel lepte meg a közönséget az S500i White szemályében, így karácsony elött. Az ősz és tél hangulatát idéző készülék erre az évszakra jellemző animált háttereket és ikonokat valamint képernyővédőket is kapott valamint spéci szinekben pompázó fényeket. Hivatalosan nem valószínű, hogy hazánkban forgalomba kerül a limitált újdonság, de a naszekok árlistáján biztos, hogy megtalálható ráadásul még egy 256MB-os M2-t is mellékelnek hozzá sok helyen. Így már egy igazán komoly középkategóriás modellel van dolgunk. Akik nem akarnak 50e-nél több pénzt kiadni egy kártyafüggetlen készülékre, de azért nem szeretnének lemondani a használhatóságról, dizájnról, megbízhatóságról és a középkategóriára jellemző multimédiás képességekről azoknak nagyon ajánlom az S500i készüléket.

Straight Flush - Lets All Chant Official Preview...




Az új szám amiből én is készítek remixet. Tuti, hogy ez benne lesz a szilveszteri mixben.

2007. november 29., csütörtök

Anett Ezt Látnod Kell: Redline The Movie Part 2

Part 2

Anett Ezt Látnod Kell: Redline The Movie

A film ami felpörget. A világ leggyorsabb kocsijai, az élet 220km/h fölött. A film ami elrepít egy másvilágba. Szuper autók, rettentő nagy pörgés, és dupla adag adrenalin. Hihetetlen. A filmet HD DivX minőségben és Dolby Digital 5.1 hanggal néztem meg. Hát mit mondjak: Egy élmény. Aki szereti a pörgést az húzzon el a mozikba... :)

Submersed - Hollow (Elektra Official Soundtrack) + Elektra The Movie (Trailer)



Azt hiszem mindenki ismeri a könyvet. Elektra, a szomorú drámai mű, ahol két dinasztia csap össze, hogy megszerezzék a "kincset". A kincs viszont nem más mint egy lány, egy harcos. A könyv rettentő szomorú de nagyszerű. Olvassátok el mert én megtettem. A film meg egyszerűen nagyszerű. A kedvenceim közé tartozik. És hát a vad iramról és erőről ilyen számog gondoskodnak mint ami ebben a videóban hallható. Nem változtam meg, csakhát rosszabb napokon szoktam ilyeneket hallgatni és hát mostanában sajnos ilyenek vannak... :S

2007. november 28., szerda

Hungarian Preview By Dj Balázs...



Most két új magyar számmal kedveskedek a blogomra látogatóknak. Ez a két szám tuti, hogy benne lesz a szilveszteri mixemben. Sajnos az előadókat nem adhatom ki a szerzői jogok miatt és szintén ezért nem is tölthetitek le a számokat még egyenlőre CD minőségben. De remélem, hogy aki meghallgatja ezt annak tetszni fog. Kicsit még mindig nyári hangulat, de pörgős. Kommenteket várok természetesen. Niki neked meg kötelező írni :P

2007. november 27., kedd

Az egyik kedvenc Anime-ém: Spiral




A Fontosabb szereplői a Spiral-nak. Eyes Rutherford, Narumi és a nem éppen jó szerepben játszó karakterek is megjelennek. TErmészetesen nem ennyi az össz szereplő, de még nem vagyok kész az összes karakterrel. Véleményeket várok.

2007. november 26., hétfő

Adrenaline - Gavin Rossdale (XXX Soundtrack) OST

Kevesen tudják, hogy ez a szám is a kedvenceim közé tartozik. Nagyon megadta a filmben is alaphangulatot. Tele adrenalinnal és izgalommal. Mint ahogy egy új tipusú titkosügynök... Ajánlom mindenkinek a filmet mert király. Vin Diesel nagyon jól játszik benne.

A számot le is tölthetitek:

http://www.speedyshare.com/683417327.html

Vasárnap... Csajos Körkép A H&M-ben...



A mai nap az új h&m üzletet vettem célba a vorosmarty téren. ez egy új csajos divat ruha bolt. nem árt ha igy karácsony elött az ember ellátogat egy ilyen üzletbe, hogy tudja azért h mi az aminek a baratője örül és még divatos is. Hát én is igy voltam ezzel, kiváncsi voltam, hogy mostanában mi is a trend a csajoknál. Meglepődtem, hogy rengeteg fiatal p*uncit láttam. Hát vegülis mindenki trendi akar lenni. És hát a mostani divat a fekete,feher,pink,arany,ezüst szinek és kombinációk valamint ezek a csillogos kiegészítők. Mindenféle arany es ezüst szinű ékszerek hajpántok, övek voltak. meg rengeteg szivecskés cucc. (hajpánt,fülbevaló,lánc,karkötő stb.) csillogó pink cuccok es kiegészitők és természetesen a hello kitty kozmetikai termékek. természetesen pink fekete fehér szinekben. A ruhák terén kicsit retros a mai divat. de hát maradt pink fekete fehér szinek. Mást nem is látsz itt. És hát ahogy irtam ilyen 13-19 közötti csajok vannak nagyrészt. "Elvegre had válogassak már..." :D meg kell jegyeznem, hogy nagyon szép ez az új épitmény itt a téren. Van new yorker meg pár divat üzlet. Tiszta ultra modern.

2007. november 22., csütörtök

Anett Most Neked Írok... Néhány hasznos tanács mielött laptopot veszel...





Elöszőr is nagyon fontos a jó hardver megválasztása, valamint a kellő szoftverek használata, amit kevesen tudnak. Itt felsorolom majd neked azokat a programokat emik elengedhetetlen részei egy internettel rendelkező gép biztonságos használatához. Amellett, hogy biztonság, a sebességre és az erőforráskihasználásra is nagy gondot kell fordítani. Ugyanis nem mindegy, hogy milyen sebességgel tudunk dolgozni a gépünkkel. A Chip magazin mostani számában pontos leírásokat kaphatsz nagyon fontos dolgokról. (Majd kölcsönadom, olvasd el...).
Legfontosabb dolog az op. rendszer: Mindenképpen Windows Vista Home Premium
Ez az op rendszer zabálja ugyan az erőforrásokat. Minimum 1GB Ram kell hozzá, de nem árt a 2GB úgyhogy gondolkozz a bővítésen majd. Minimum 1.6-1.73 Core Duo vagy Core2Duo és sajátvideókártya az Aero felülethez. Nem integrált, hanem vagy ATI Radeon vagy Nvidia Geforce minimum 128MB saját memóriával.

És akkor nézzük az ajánlott programokat.

Internet böngészés: Opera 9.21 vagy Firefox 2.0.0.9.
Levelezés: Thunderbird vagy Outlook 2007
Biztonság: Norton 360
PDF fájlok megtekintése: Sumatra (NE ADOBE READER. Zabálja a processzort)
Toolbar: Google Desktop De minnél kevesebb gadget-el. Csak óra,naptár,időjárás (Ne használjuk a Vista Sidebar-ját.
Registry optimizáló: PC Tools Registry Mechanic 7.0.0.10. (A gondtalan hibamentességért hetente minimum 2szer futtassuk és gyors, megbízható lesz gépünk.
Spyware/Rootkit írtó: PC Tools Spyware Doctor legfrissebb változata.
Rendszer testreszabó: Yanicsoft Vista Manager leg
frissebb változat.
Kódekek: DivX 6.7-tól és Xvid codek (CSAK EZEK)
Zenei konvertáló: dbpowerAMP music converter
Media lejátszó: Media Player Classic és Winamp 5.5
(Felejtsd el a Quicktime és Windows Media Playert ha lehet.)
Felesleges Fájlok tisztítására használt program: CCleaner 2.02-től
Képkezelés: IrfanView Legfrissebb (Felejtsük el a Google Picasa2, Adobe programokat)

Érdemes ezt a témát elmenteni a könyvjelzőid közé mert állandóan frissül.

Ezek a programok kímélik az erőforrásokat és nem zabálják a processzort,ram-ot,lapozófájlt sem. Kötelezően ajánlom minden gép tökéletes és tiszta működéséhez.
Mindenképpen ajánlott a használatuk.

Ha gondolod én szívesen ezeket beállítom neked majd ha átjössz egyszer a géppel.
A védelmet és a Windows frissítéseket érdemes azelött feltelepíteni mielött netet kötnél rá.

Kommentet várok.

Az újságot meg majd odaadom.

Aréna Pláza. 3. Felvonás...




Aréna Pláza harmadszor is. Hát mostmár megint picivel kevessebben voltak. Hát a nyitás napja az katasztrófa volt. Nagyon színvonalas hely lett. Tisztára olyan mint amilyet Las Vegas-ban láttam. Olyan amerikai stílusú, persze még messze nincsen kész. Még valahol rakják a járólapot, meg a legtöbb munka az kívűl van. De itt a két szint térképe, ahol megtekinthetitek, hogy milyen sok világmárka szerepel a kínálatban. Zara, Marks And Spencer, Mango, Mexx, Triumph, Puma, Nike, Adiddas, hogy csak a nagyokat említsem. És persze jó magyar szokás szerint :) nem hiányozhat a Tesco és az Electro World sem. :)

És akkor most lássuk a két videót ami a nyitás napján készült: