2021. október 31., vasárnap

2021.10.31....

 

A hónap utolsó napja, Halloween első napja! Minden nyugodt és az emlékeké a főszerep. Akikre örökké emlékezni fogunk és akik örökre itt élnek velünk. Én már tegnap is mécseseket gyújtottam, ma is kint voltam emlékezni, és holnap is ki fogok menni. El sem tudom mondani mennyire megnyugtató érzés látni a sok világító mécsest, hallani azt a csendet és nyugalmat ilyenkor. Teljesen más mint az év bármelyik másik napjában. Sok minden kavarog bennem ilyenkor, mert rengeteg emlékem van. Sokszor eszembe jut az a sok emlék ami történt. Sok jó dolog és az a rengeteg utazás. Amit közösen tettünk meg a legkomolyabb helyeken. Hiszen annyira jó volt. És nagyon nagyon hiányzik, mint ahogy te is nagyon nagyon hiányzol nekem! Mert mindig is a magad módján terelgettél az életben, és mindig ott voltál mellettem ha baj volt. Annyira, de annyira hirtelen történt minden, hogy fel sem tudtam fogni, hogy mi történik, és már nem voltál. El sem tudtam rendesen köszönni és ez fáj a legjobban. Remélem már megtaláltad a nyugalmat, és föntről mindig látsz engem, látod, hogy merre tartok és hogy megy a sorom. Remélem segítesz is és vigyázol rám továbbra is. Nagyon hiányzol drága Apukám!

2021. október 30., szombat

2021.10.30....

 

Újra itt és hozom nektek a legújabb remixeket és kedvenceket. Mint ez a gyöngyszem is amit elsőként kizárólag én játszok DJ set-ben ebben a változatban. Ez nem más mint a "For As Long As I Care" egy különleges Future Garage 2021-es feldolgozása! Fantasztikus lett ez. Személyes kedvencem a szám! Pont illik ehhez az őszi Halloween hangulathoz. Igaz még csak az elő estje van, de jól fog indulni, ha ezt hallgatjátok meg. Nekem sok okom van rá, hogy miért játszom ezt a számot. Akik az elmúlt 1-2 évben követték a zenei stílusom és a munkásságom, azok tudhatják, hogy merre tartok éppen és mik azok a gondolat világok amik manapság foglalkoztatnak. Szóval talán nem meglepő, hogy ekkora sikere lehetett ennek amikor eddig, még csak egyszer, de elhangzott a set-em közepén. Hála istennek a követők nagyon jól fogadták a mélyebb, deepesebb hangvételt. Mert ez a szám is, mint ahogy a többi, Ő inspirálta. Annyit gondolok rá, hogy ez az érzés teljesen megváltoztatott, beszippantott. Inspirált, hogy ez a világ fantasztikus. Sokan nem érthetik ezt addig, amíg meg nem tapasztalják úgy igazán, hogy mi is ez a stílus. Hiszen nagyon de nagyon szeretem Őt! Amióta megismertem inspirál érzelmileg. Amióta megismertem létezik egy másik világ ahová át tudok lépni. Ha Ő nem lett volna, talán sosem ismerem meg önmagam, a stílusom, azt, hogy van egy ilyen mély érzelemvilág is. Hogy vannak olyan dolgok amikor megszólalni se kell, érezzük egyből, hogy mi is az amit tennünk kell. Leírhatatlan ez egyébként. De remélem az erre fogékonyaknak át tudom adni a zenéimmel. Stay Tuned...

2021. október 26., kedd

2021.10.26....

 

Sziasztok!

Extra sok munka és feladat szakadt rám, de hozom nektek az új bejegyzéseket és persze a legjobb Future Garage, Ambient, Deep, Progressive zenéket. Most az egyik személyes kedvencem osztottam meg veletek, amit még egy podcastban vagy mixben hallottam valahol. És most végre itt az eredeti. Végigfut a hideg rajtam miközben hallgatom. Ez az egyetlen jelenlegi kikapcsolódás számomra most. Nagyon várom már a karácsonyi szezont. Végre tudjak pihenni. Eléggé rám fér már, mert elég keményen végig toltam ezt az évet. Igaz még 2 hónap van hátra belőle, de remélem jövőre lazább lesz és végre jobban tudok majd a nyárban lazulni. És remélem az új cabriommal :) nagyon várom már, hogy le tudjak csapni egy különleges példányra. Minden vágyam egy 2012-es Black & White edition. Lehetőleg fehérben :) Az nagyon király lenne. Remélem az is lesz. Akármennyire is nehéz manapság az autóvásárlás. Főleg a használt. De remélem sikerülni fog a tervem és minden össze fog jönni. Csak már legyek végre ténylegesen boldog...

2021. október 25., hétfő

2021.10.25....

 Ismét egy újabb feszes hétre ébredtem ma reggel amikor kinyitottam a szemem. Nem alszom nyugodtan manapság. Összességében sem túl nyugodtak a napjaim. Eléggé felemészt a sok probléma megoldása és az, hogy egyre nehezebb és kiszámíthatatlanabb minden. Így hatványozottan nehéz tervezni előre bármit is, még rövid távon is. Tegnapi nap egy vadi új szerzeményt osztottam meg veletek. Fantasztikus Future Garage mint ahogy azt már megszokhattátok tőlem. Pontosan tele érzésekkel mint mindig. Fel is vettem a lejátszási listámba annyira jó! Most is éppen ez szól miközben ezt a bejegyzést írom nektek. Ami a legjobban fáj, hogy semmi életjelet nem kapok tőle hónapok óta. Egy semmi reakció. Baromira fáj ez. Pedig én annyira szeretem őt! És semmi. Teljesen eltűnt a közösségi médiából. Csak ott szeretnék mellette lenni és szeretném, hogy Ő is mellettem legyen. Ez a jelenlegi életem legnagyobb vágya. Hiszen minden más már megvan. Nem is kívánhatnék ennél többet. Csak a boldogságot! Stay Tuned....

2021. október 24., vasárnap

2021.10.24....

 Sziasztok!

 Hihetetlen, hogy megint elment egy hétvége. Annyira gyorsan kezdett most rohanni az idő úgy érzem, hogy egyszerűen nem érem utol. Nagyon félek tőle, mert csak megy, csak megy és tulajdonképpen nem változom vele együtt. Pedig most szörnyű nehéz élet elé nézünk úgy érzem, elég kemény dolgok vannak a világban. Egyre nehezebb a küzdés. Számítottam rá a vírus után, hogy kiszámíthatatlan lesz az életünk és vége lesz a jóllétnek. De azért ez durva. Az élet nagyon nagyon drága lett. És ez a legrosszabb. Én rohadtul próbáltam mindent a vírus alatt megoldani, mert tudtam, hogy akkor akinek van pénze az király tud lenni, mert baromi olcsón tud vásárolni. Szinte mindent megtettem, hogy megoldjak komoly dolgokat, amik részben sikerültek is. De persze közben azért nem nagyon tudtam elnyomni a belső hangokat. Ezt egész életemben próbálom, de sosem sikerült. Ezért lehet az is, hogy Őt sem tudom kitörölni az emlékezetemből. Próbálok nyugodtabban élni, de valahogy sosem sikerül, és így nehéz felhőtlennek lenni. Nehéz kikapcsolni. Pedig most hétvégén nem nagyon volt kedvem semmihez, de mégis muszáj volt egyszerűen csinálni. Ezt utálom a legjobban, mikor valaki feszít. Mikor az idő feszít. Nemsokára halloween, aztán jön a karácsonyi időszak. A legjobban várt időszak az évben. Remélem tudok pihenni. Addig is Stay Tuned...

2021. október 22., péntek

2021.10.22.... Alexa Szülinap 2021...

 

Eljött ez a nap is, mint minden évben ilyenkor, amikor rá gondolok. 2007-ben tulajdonképpen minden egy fotóval kezdődött. Azóta nem tudom kitörölni az emlékezetemből a különleges kis ékszert. Ezzel a bejegyzéssel szeretnék neki Nagyon Boldog Szülinapot kívánni úgy, mint minden évben az elmúlt több mint 10 évben. Közben rengeteg idő eltelt, de az emlékek kicsit sem fakultak meg. Bele sem merek gondolni, hogy hol tartanánk most, ha akkor minden jól alakult volna. Én tuti biztos, hogy sokkal boldogabb lennék, mint eddig bármikor. A csoda, a különleges gyönyörűség mellettem lenne. Nem tudok máshogy gondolni rá. És kevés volt az idő, de annál maradandóbb... És ez a csodálatos benne. Hatalmasat változott a világ azóta, mint ahogy mi is, de az érzés mit sem. Remélem, ha esetleg eljut hozzád ez a bejegyzés, kicsi boldogság fogja elönteni a szívedet. Mert nem szeretnék semmit se jobban annál, hogy boldognak láthassalak. Vigyázz magadra! És ünnepeld meg jól ezt a napot!!

2021. október 21., csütörtök

2021.10.21....

 

Holnap van a nagy nap, ismét egy év eltelt, próbálkoztam, de egyenlőre nagyon távol kerültünk egymástól. Május eleje óta szinte teljesen eltávolodtunk. De én nem adom fel. Nem tudom elfelejteni. Holnap lesz az Ő napja, amikor csak Ő a fontos. És nem tudom, hogy ezt a napot kivel és hogyan fogja ünnepelni. Nagyon szeretném, ha megosztaná velem, hogy miket érez ott belül. Nagyon szeretnék mellette lenni. De még jobban szeretném ölelni és fogni a kezét. Éreztetni vele, hogy mellette vagyok mindenben. Mert nincs is annál szebb és jobb ha valaki iránt őszinte érzelmeket érzek. Csak ennyi. És ehhez a bejegyzéshez is dukál egy igazán tele érzésekkel operáló szám. Az egyik kedvenc Vaeros számom manapság. Sokat hallgatom mert annyira sok mindent mond. A szívnek és a léleknek. Mert ahogy itt kinézek az utcára az ablakomból, nem látok semmi mást, csak megnyugvást, sötétet, és lassan egészen hideget, mivel jön a hideg tél. Be kell húzódjak újra a szobámba, a gép elé, és írnom kell mindennap arról ami itt bent van. Mert akkor a legjobb, ha legalább valakinek kiírhatom, ha már mondani nem tudom... Stay tuned...

2021. október 19., kedd

2021.10.19....

Újabb bejegyzés, ma zene nélkül. Persze nem azt jelenti, hogy nem szól a zene ma nálam. Csak ma annyira sok munkám volt, hogy nem volt nagyon időm a zenével foglalkozni és újdonságokat keresni. Tegnap találkoztam egy volt osztálytársammal, éppen összefutottunk ebéd időben. Tényleg nagyon rég nem találkoztunk. Nagy családos ember lett ő is mint sok más osztálytársam. Nekem be kellett vallanom, hogy egyedül vagyok és még családom sincs. Sajnos nem úgy alakultak a kapcsolataim ahogyan szerettem volna. És így nagyon nehéz. Mondjuk nem lehet könnyű 3 gyerekkel sem. Ez így eléggé kemény. Nekem annyi teendőm van, hogy nem is tudom, hogy család mellett, hogy tudnám csinálni ezt. Olyan szépen felépítettem, nem szeretném feladni. Jól megélek belőle. De az idők változnak, és legalább jó lenne, ha valaki őszintén mellettem lenne. Nem kellene álomvilágban élnem. Mert az ember mindig csak arra vágyik a legjobban, hogy őszinte dolgokat kapjon vissza. Legalábbis én nem tudnék hazugságban élni. És így nagyon nehéz. Mert a világ olyan lett, hogy hitessünk el magunkról egy kamu képet, amik nem mi vagyunk. És akkor tudunk érvényesülni. Aki meg hétköznapi, "régimódi" az meg kikerül a peremre és ott küzd a túlélésért. Akik sehova se tartoznak. Nagy nyomás alatt élek legalább 5 éve már és ez nagyon kihat az életemre. Nem tudom, hogy mikor változhat ez meg. De szeretnék már ettől a tehertől leszabadulni. Addig meg marad a zene nekem... Stay Tuned...

2021. október 18., hétfő

2021.10.18....

 

A tegnapi vasárnap annyira gyorsan ment el mint a karikacsapás! Mire végeztem a dolgaimmal, arra lettem figyelmes, hogy kezdődik az álarcos énekes. Ezt a számot már halhattátok a blogon, most újra visszatér, mert nagyon szeretem a hangzásvilágot és az érzelemvilágot amit képvisel. És természetesen mindig Őrá emlékeztet. 2007 amikor is a pályám kezdődött, elrabolta ez a lány a szívemet. Azóta egy pillanatra sem tudom elfelejteni. Hiába telt el azóta már több mint 10 év, megpróbáltam sok mással is, de nem megy. Ő az igazi nekem. Mindig arról ábrándozom, hogy egyszer visszakaphatom azt a világot amit ő képvisel. Ilyenkor amikor ennyire egyedül vagyok, feltörnek ezek az érzések eléggé mélyről és egy teljesen más világba kerülök. A zene ilyenkor nagyon sokat segít és emlékeztet, de az idő teljesen megszűnik létezni számomra. Észre sem veszem, hogy mennyire elmegy egy nap mellettem. Egyébként fantasztikus ez a világ, fantasztikus az érzelmek világa. És ez a szám is egy csoda. Imádom!

2021. október 16., szombat

2021.10.16....

 

Pont két hónap telt el mióta nem írtam. Nem hagyom meghalni a blogot, nem kell aggódni. Csak kicsit megváltozott az életem és nem fért bele, hogy írjak. Sajnos lelkileg nem jobb irányba. Most ebben a bejegyzésben egy igazán friss újdonsággal jövök nektek. Természetesen kicsit ott van bennem október 22 is. Azaz nemsokára Alexa szülinap. Szeretnék valami ütőssel készülni. Hiszen ma tényleg arra jöttem rá újra, hogy mekkora egy katyvasz ez az élet manapság. És az a baj, hogy látod, hogy érzed minden nap. Hogy nem tudod ép ésszel feldolgozni már. Nehéz is. Nekem a zene jelenti mindig az egyetlen kiutat ebből. Mivel sajnos nincs mellettem más, így marad ez. Egyszerűen képtelen vagyok kitörni ebből. És egyre jobban távolinak érzem magamtól ezt. Így marad számomra a zene. Hiszen semmi más nincs csak ez. És így ez abszolút nehéz, sőt halmozottan nehéz lelkileg. Ez a blog is amióta megszületett, arról szól, hogy mit is érzek valójában, hogy mik történtek velem, hogy alakult az életem és mik voltak a konkrét érzéseim bizonyos helyzetekben. Nem tehetek róla, de nem tudom Őt kiverni a fejemből, szívemből, nem tudom elfelejteni. Hiszen nekem mindig Ő marad az, aki mellettem volt. Rengeteget írtam róla itt is és máshol is. Nekem örökre nyomot hagyott... Nincs más, akiről így tudnék beszélni, gondolni, érezni, emlékezni. Ezért is zártam a szívembe Őt örökre! Reméltem, bíztam benne, hogy egyszer újra megpróbálhatjuk, de ez az idő idáig nem jött el... Talán egyszer eljön, vagy marad örökre az emlékeimben...