2021. október 24., vasárnap

2021.10.24....

 Sziasztok!

 Hihetetlen, hogy megint elment egy hétvége. Annyira gyorsan kezdett most rohanni az idő úgy érzem, hogy egyszerűen nem érem utol. Nagyon félek tőle, mert csak megy, csak megy és tulajdonképpen nem változom vele együtt. Pedig most szörnyű nehéz élet elé nézünk úgy érzem, elég kemény dolgok vannak a világban. Egyre nehezebb a küzdés. Számítottam rá a vírus után, hogy kiszámíthatatlan lesz az életünk és vége lesz a jóllétnek. De azért ez durva. Az élet nagyon nagyon drága lett. És ez a legrosszabb. Én rohadtul próbáltam mindent a vírus alatt megoldani, mert tudtam, hogy akkor akinek van pénze az király tud lenni, mert baromi olcsón tud vásárolni. Szinte mindent megtettem, hogy megoldjak komoly dolgokat, amik részben sikerültek is. De persze közben azért nem nagyon tudtam elnyomni a belső hangokat. Ezt egész életemben próbálom, de sosem sikerült. Ezért lehet az is, hogy Őt sem tudom kitörölni az emlékezetemből. Próbálok nyugodtabban élni, de valahogy sosem sikerül, és így nehéz felhőtlennek lenni. Nehéz kikapcsolni. Pedig most hétvégén nem nagyon volt kedvem semmihez, de mégis muszáj volt egyszerűen csinálni. Ezt utálom a legjobban, mikor valaki feszít. Mikor az idő feszít. Nemsokára halloween, aztán jön a karácsonyi időszak. A legjobban várt időszak az évben. Remélem tudok pihenni. Addig is Stay Tuned...

Nincsenek megjegyzések: