Pont két hónap telt el mióta nem írtam. Nem hagyom meghalni a blogot, nem kell aggódni. Csak kicsit megváltozott az életem és nem fért bele, hogy írjak. Sajnos lelkileg nem jobb irányba. Most ebben a bejegyzésben egy igazán friss újdonsággal jövök nektek. Természetesen kicsit ott van bennem október 22 is. Azaz nemsokára Alexa szülinap. Szeretnék valami ütőssel készülni. Hiszen ma tényleg arra jöttem rá újra, hogy mekkora egy katyvasz ez az élet manapság. És az a baj, hogy látod, hogy érzed minden nap. Hogy nem tudod ép ésszel feldolgozni már. Nehéz is. Nekem a zene jelenti mindig az egyetlen kiutat ebből. Mivel sajnos nincs mellettem más, így marad ez. Egyszerűen képtelen vagyok kitörni ebből. És egyre jobban távolinak érzem magamtól ezt. Így marad számomra a zene. Hiszen semmi más nincs csak ez. És így ez abszolút nehéz, sőt halmozottan nehéz lelkileg. Ez a blog is amióta megszületett, arról szól, hogy mit is érzek valójában, hogy mik történtek velem, hogy alakult az életem és mik voltak a konkrét érzéseim bizonyos helyzetekben. Nem tehetek róla, de nem tudom Őt kiverni a fejemből, szívemből, nem tudom elfelejteni. Hiszen nekem mindig Ő marad az, aki mellettem volt. Rengeteget írtam róla itt is és máshol is. Nekem örökre nyomot hagyott... Nincs más, akiről így tudnék beszélni, gondolni, érezni, emlékezni. Ezért is zártam a szívembe Őt örökre! Reméltem, bíztam benne, hogy egyszer újra megpróbálhatjuk, de ez az idő idáig nem jött el... Talán egyszer eljön, vagy marad örökre az emlékeimben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése