2020.04.15....

Egy átlagos napnak indult a mai és tulajdonképpen az is lett azt leszámítva, hogy azért ma volt munkám kicsit. Nehezen élem meg mikor ennyire le van lassulva az élet. Az idő meg csak gyorsan repül és tulajdonképpen vesztegetjük el éppen. Nehéz ezt is elfogadni. Én eléggé felgyorsult életet éltem és most ez nagyon lassú. Vagyis nagyon lassú egyedül. Mert tulajdonképpen nagyon rossz egyedül maradni a gondolatokkal. Jobb inkább elterelni erről a figyelmet. Nagyon nehéz így totálisan egyedül ezt már sokszor mondtam, de tényleg nem tudok mást mondani. Most még az apró örömök elől is el van zárva minden lehetőség. Ilyenkor nagyon nehéz kitartani, nagyon nehéz pozitívnak maradni és előre nézni. Ez a modern kori háború. Amikor már teljesen más fegyverekkel vívjuk mint régen a 20. században. Ez már egy teljesen más világ. Valahogy ma nem is találtam a helyem úgy... Nem volt egy jó nap. Pedig ma senki nem is volt a postán, máshol se nagyon kellett várnom. Meg is lepődtem, de valahogy mégis olyan semleges nap volt. Remélem holnap egy jobb napra ébredek. Mindentől olyan távolinak érzem magam mostanában. Mintha egyre jobban távolodnék attól ami fontos nekem. És akit a legjobban szeretek, az van a legtávolabb... Kitartás! Súgják a fülembe a képzeletbeli angyalok. Próbálok is kitartani, hiszen ennél talán már nem lehet mostanában rosszabb. Azt gondoltam tavaly, hogy már nem lehet annál rosszabb, erre mégis lett. Nehéz ezzel szembenézni. Csapás csapás után. Azt hiszem minden bűnömért komoly árat fizettem az életnek, pedig annyira szép és jó volt régen...