2019. november 10., vasárnap

Vasárnap... #Xfaktor Part 2...

A mai bejegyzéssel részben elemezni fogjuk az X-faktor mai adásának részleteit és a produkciókat valamint beágyazom a kedvenceim videóit. Mint ahogy a tegnapi bejegyzésben már elmondtam, idén is a lányok és a zenekarok kategóriát vártam a legjobban. A lányoknál Aletta a személyes kedvencem egyedisége és fantasztikus hangja és hangszíne miatt. Na de nézzük akkor a zenekar kategóriát. Itt az érdekesség az volt, hogy több frissen, a mentorok által összerakott csapat is bejutott. A Take 3 és a Plan B. Két teljesen különböző műfaj és stílus. És akkor ezzel el is árulom, hogy ők a két kedvenc csapatom amik közül sajnos a Plan B-nek ma véget ért a verseny. Sajnálom, mert ígéretes kezdés volt. Szerintem van ebben még több. Na de akkor nézzük a videókat:



A fiúk kategóriáról azért nem ejtek szót most ebben a bejegyzésben mert nem volt olyan versenyző aki megérintett volna vagy az én stílusomhoz közel állót adott volna elő. Természetesen ettől még úgy gondolom, hogy idén a fiúk nagyon erősek. Meglátjuk majd milyen lesz az élő show. Sok meglepetésben lesz szerintem részünk.

Na de akkor nézzük, hogy milyen napom volt ma:
Hát elsőként úgy elaludtam, hogy 12:03-kor nyílt ki a szemem és akkor is még azt éreztem, hogy reggel van... Olyan sötét és esős idő volt, hogy tisztára befelé forduló volt az egész hangulata a napnak, ennek ellenére azért csak eltelt. Tulajdonképpen elcsúszott minden. 12:30 körül kezdtem el reggelit készíteni magamnak :) Hála istennek pár postázni való dolgot is sikerült megcsinálnom, holnap kicsit sűrűbb napom lesz az átlagosnál úgy néz ki. Aztán 16:30 körül elindultam ebédelni :) Holnap nagy kárpittisztításba is kezdek úgyhogy előbb beugrottam egy kis Vanish tisztító habért. Kíváncsi leszek mennyire lesz ez jó mert az ára nem éppen volt az :D Na mindegy, persze esett az eső és korom sötét volt már. Alig láttam valamit a kocsiból. Utálom ezt az időt. Olyan nagyon haragos tud lenni. Ennél már csak a köd rosszabb. Vagy a köd+sötét! Fuuu na az kemény.
Emlékezzünk is vissza kicsit a nyárra egy csodálatos számmal aminek a címe "August"...


Ezzel úgy érzem a mai bejegyzés végére is értem... Legyetek jók! Stay Tuned...

Nincsenek megjegyzések: