2019. november 7., csütörtök

Szerencsétlen Nap...

Sziasztok!

A mai bejegyzéssel egy kicsit arról szeretnék beszámolni, hogy tulajdonképpen ma sem hagyott el a balszerencsém! Szépen indult a nap, végre nem ébresztett semmi és senki. Nyugodtan magamtól tudtam felébredni. Igaz kicsit lassan találtam a fonalat meg itt a délelőtt de nem is nagyon kellett sietni, mert tudtam, hogy ma nem sietek sehova. Ma volt a Török Elnök látogatása, így teljesen megbénult a város úgyhogy úgy voltam vele, hogy ma ki sem mozdulok. Csak itt a kerületben intéztem el amiket kellett. Jó is volt, hogy nem feszített senki egészen addig amíg, délután a telefon meg nem csörrent és valaki határozottan kezdett el érdeklődni egy gép iránt. Na gyorsan rövid self test és mi történt?? Azt vettem észre, hogy szakadás van az alaplapon... Basszus!! Gondoltam magamban. Hogy oldjam ezt meg úgy, hogy ne bukjak... Hát egyenlőre sehogy de azért az bosszant, hogy miért pont megint nálam fordul ez elő és miért pont engem csapnak be és miért pont én vesztek el megint egy ügyfelet? Még jó, hogy időben derült ki amúgy és tulajdonképpen nem negatív reklám ez számomra. Pfff na majd valami lesz jövő héten. Meg kell oldani, hogy karácsony előtt ki tudjam szolgálni az ügyfeleket.
Átlagos hangulatban voltam egyébként ma ezt leszámítva. Mivel nem mozdultam ki itthonról szinte ezért ma nem nagyon történt semmi érdekes velem... Persze az alap problémák foglalkoztatnak továbbra is. Olyan nehéz mindig mindent megoldani és mindenhol egyedül megfelelni. Azért pár éve nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz majd egyszerre ennyi problémát megoldani. Engem már amúgy nem érdekel semmi sem a normál életemen kívül. Nem érdekelnek a páva dolgok, nem akarok másnak látszani mint aki vagyok, nem akarok felesleges dolgokra költeni, nem érdekel milyen telefonom van vagy milyen autóm, már a pénz sem érdekel igazából, csak annyi, hogy a normál életem meglegyen azt kész. Nem akarok luxus dolgokat, nem akarok látszat dolgokat, sokkal inkább akarok boldogságot, őszinteséget, valódi érzéseket, megértést, egészséget, szerelmet. Szeretném a hobbijaimat csinálni, szeretnék nyugodt életet. Nem tudom a mai világban tulajdonképpen mi a nagyobb érték, a pénz vagy az idő? Nekem az idő!

Legyetek jók! Stay Tuned...

Nincsenek megjegyzések: