2021.03.13....

 A hosszú hétvége első napja. Az embernek már összefolynak a napok. Semmi változás nem történik napról napra. Mindig ugyanaz! Szép napsütéses, de hideg idő volt ma. Néztem ki a természetre a teraszomról. Gondolkodtam, egyedül, magamban. Semmi nem fog történni most megint. Be vagyunk zárva még mindig mind testileg, mind lelkileg. Nehéz megfogalmazni ezt az érzést. távol vagyunk egymástól. Vajon mennyire távol? Mindig elém kerül ez a kérdés. Mennyivel jobb lenne együtt. Mennyivel egyszerűbb lenne ha már leszabadulnék minden teherről és csak az álmaimra koncentrálhatnék. Itt vagyok már nem a legfiatalabb generációban és nincs jövőkép. Vagyis csak lenne, de jelen helyzetben nincs. És ez nagyon nagy tehert rak rám lelkileg. Szorongok miatta eléggé. Fáj is a hasam most már szinte egész nap, mindennap. Szenvedek de próbálok együtt élni vele. Mert küzdök vele, ellene, kisebb-nagyobb sikerekkel. Néha pillanatnyilag jobb, néha meg rosszabb. Csak egy támogató kézre lenne szükségem. Aki mellettem van és támogat a megoldásban őszintén. Akivel át lehet lendülni együtt a problémákon. Csak ezt szeretném. Az őszinteséget. Nem kell más csak ez. Minden másról megtanultam lemondani. Mindenki életében vannak tragédiák. Mindenki talán megtanul túl élni, de van egy határ. Amikor már segítség kell mert az idő már nem elég. Nehéz ezt kimondani, nehéz ezt elfogadni. Tudomásul venni. Hogy az idő csak megy és tulajdonképpen semmi érdemleges nem történik velünk, csak úgy vagyunk. Mert egyedül már nem megy. És fel is kell dolgozni. Kénytelen vagy fel is dolgozni. Talán a hétvége többi napja jobb lesz. Stay Tuned...