2021.02.06....

 Ugyanúgy kezdem el írni ezt a bejegyzést, mint mostanában minden este. Bekapcsolom a gépet, felteszem a fejhallgatót, indítom a zenét és közben annyira fáj a hasam, hogy kiráz a hideg. Pedig más bajom nincs. Hála istennek nem vagyok lázas, meg semmi. Ma mondjuk komoly fejfájás is társult hozzá. Úgyhogy nincs ez másképp most sem. Felőröl a helyzet. Úgy érzem megállt az élet. Évek óta nem történik semmi, csak megy az idő, ugyanaz a mókuskerék, de egy helyben állok. Pedig próbálom megváltoztatni, próbálok közeledni arrafelé ahova húz a szívem, de mégsem jutok előrébb a célom felé. És ez most a jelenlegi helyzetben nagyon rosszul érint. Amikor minden nap pillanatképek villannak be előttem. Amikor látom magam előtt a mosolyát. Ahogy rám nézett. Kísért a szépsége és a pillanat maga valahogy minden nap. Lelkileg nagyon megvisel, de megpróbálok úrrá lenni azon ha azt kapom, hogy: NEM! Mert úgy érzem egyáltalán nem enged közel magához. És ez nagyon fáj. Nem tudok leküzdeni egy falat, egy gátat. Nincs esélyem lerombolni úgy érzem. Pedig nagyon akarom. De úgy látszik ez most nem fog sikerülni és fogytán az erőm. Mert már belülről is támadnak és fájdalmat okoznak. Remélem valahogy átlendülök ezen és fogalmam sincs mi történt, hogy ez most ennyire nehéz lett számomra. Mert csak a szeretetre és a kedvességre vágyom. De mindig azt mondom magamnak, hogy tarts ki! Lehet, hogy érnek még meglepetések. De úgy látszik a sorsnak nincs szíve. Az nem kegyelmez, nem érti meg és nem érdekli kinek mennyire fáj. Egy szürke hétvége kezdete volt a mai. Elkezdtem más dolgokkal foglalkozni mint amivel általában telnek a napjaim. Azt gondoltam, hogy akkor majd talán kicsit jobb lesz, de nagyon nehéz volt elkezdeni mert úgy éreztem, hogy egyáltalán nem érdekel ez és úgy nem lehet semmibe belekezdeni, hogy ezt érzed. De aztán alakult valahogy. Csak nehezen kapok már motivációt, mert életem során nagyon sok falba ütköztem és már egyszerűen nincs kedvem mindig újabb és újabbakat leküzdeni. Értelmetlennek érzem mert tudom, hogy nem vár rám semmi és senki mögötte. Egész más lenne a helyzet, ha lenne értelme, ha tudnám, hogy miden akadály után lenne valami amit elérnék. Ha lenne értelme. Ha lenne dicsőség. Így átmenetileg olyan érzés, hogy nem marad más hátra csak a céltalan élet. Csak megy az idő, de rohadtul nem történik semmi változás. Mindig nagy lendülettel indul az évem, de aztán valahogy úgy alakul, hogy elvész a lendület mert rájössz, hogy ez csak egy kamu volt, hogy azt hidd motivált vagy. De valójában nincs tartalom mögötte. Nehéz ilyen lelki problémákkal küzdeni. De megpróbálom nem feladni. Megpróbálom, hogy ne érezzem azt majd, hogy már késő. De jó lenne ha már jönne a nyár, vagy lehetne utazni. Ha meleg lenne és nem csak a szobánk ablakát tárnánk ki, hanem a szívünkét is. :) Nagyon fel kellene már töltődni. Kitartás!! Stay Tuned...