2019. december 25., szerda

2019.12.25. Karácsony...

Nagy szeretettel köszöntöm azokat akik a mai halászlé vagy rántott hús és a rengeteg mennyiségű sütemény és édesség után fetrengve fel látogattak az oldalra. Meg kell, hogy mondjam idén nagyon szépre sikerült a karácsonyfa is. A klasszikus értelemben vett fa került idén is a lakásba, azaz egy elég jól illatozó lucfenyő ami idén is plafonig erő volt. Én 100%-ban az élő fát preferálom. Az igazi karácsonyfa szerintem az igazi fenyőből kell, hogy álljon. Nálam az idei trendekkel ellentétben a klasszikus díszítés és a hagyományos fények jelentek meg. Azaz a régi retro díszek es a fehér illetve színes égő fény füzérek. Nem, képzeljétek az én fámra nem kerültek sem hamburger, tükörtojás, sem angol telefon fülke díszek! Persze vannak nagyon jó ötleteim a díszítésre, majd talán egyik évben meg is valósul. Még a szaloncukor is nosztalgia szaloncukor volt, azaz a klasszikus csomagolású. Nem árulom el a márkát de nagyon jó ízekben került a fára idén is.
Nagyobb családi körben telt a mai nap egyébként, most, hogy kielemeztem a dolgokat ezt is meg említem. Voltak nagy kajálások. Jó kis beszélgetések meg ilyesmi. A napsütésben az embernek nem volt igazi téli hangulata de azért a forralt bor, a puncs és a sült gesztenye vissza hozta a téli ízeket. Már napokkal ezelőtt elő került a Jäger is, ami egy különleges party kiadású pumpás majdnem 2 literes kiszerelés volt. Mit ne mondjak itatta magát 😁 Úgyhogy azért a szokásosan jó hangulatban telt ez a nap is amit én már nagyon vártam. A nyugalmat meg a jó kajákat. Végülis minden adott volt. 
Remélem nálatok is. Holnap folytatjuk. Legyetek jók. 

Nincsenek megjegyzések: