Megint pár napja nem írtam, el voltam nagyon havazva, egyszerűen nem tudtam írni. Mindig van mostanában mit csinálni, sose lehet egy kicsit csak úgy ülni és gondolkodni. De már talán látom magam előtt a fényt az alagút végén. Jó lenne már, ha vége lenne ennek a feszített tempónak. Remélem már nem sok lesz hátra. Szeretnék nagyon már nyugodtabban élni és végre kicsit magammal is foglalkozni. Most, hogy már a "karrier" megvan. Szeretném élvezni az életet. Remélem lesz hamarosan erre lehetőség. Sokat gondolok ám ezekre. Mostanában valami különleges energiával töltött fel az is, hogy tudtam vele kicsit beszélni. Annyira jó érzés volt és annyira szép gondolatok fogalmazódtak meg bennem. Annyira jó programot találtam ki. Olyan jó lenne kettesben elmenni Pécsre és sétálni kézen fogva a gyönyörű kulturális központban. A Zsolnay negyedben, a téren. Ez annyira jó lenne. Csinálni fotókat különleges mondanivalókkal. Kiemelve azt a gyönyörű szépséget. Hiszen annyira különleges. Ez is az egyike volt annak ami annyira megfogott. Annyira maradandó lett ez is, az a fantasztikus érzelmi intelligencia, az a szellemi intelligencia. Ezek lenyűgöznek engem. Egyszerűen lenyűgöznek. Nem is szeretnék ennél többet, mert nincs is ennél tovább vagy több. Eltelt közben egy hétvége is, semleges napokkal. Kitakarítottam az autót, és tegnap végre megkaptam azt a nagyon egyedi fehér Oakley Holbrook szemüveget amire annyira vágytam. Tele vagyok különleges egyedi modellekkel, mint minden másban is. Lételemem a különlegesség. Egyszerűen imádom mindenben. Sok helyzetben ez hátrány is, de bevállalom az ezzel járó nehézségeket. Ezért lehet az, hogy régóta vagyok például egyedül. Mert nem érem be egy középszerű kapcsolattal. Semmi értelme annak. Csak időpazarlás. És annyira sajnálom, hogy mások nem így gondolják. Egy különleges Ambient számot is meg fogok osztani a bejegyzés végén, ami sokak számára kicsit szomorú lehet, de nagyon sok benne az érzelem és nagyon szép is. Ez nem más mint Blut Own - Night Train c. száma. Egy különleges éjszakai vonatozás, amikor elmúlik valami, amikor eltávolodunk valamitől, valakitől, de szívünkben örökké ott él. Mikor látjuk magunk mellett elhaladni az időt, teret, a tájat, és csak dolgozzuk fel egymás után az emlékeket közben. Számomra ezek különleges érzelemvilágú zenék, még akkor is, ha valaki erre csak annyit tud mondani, hogy depis zene. Ez egyáltalán nem erről szól. Ez a gondolkodás zenéje, az érzelmeké, a lágyságé. Egészen elképesztő tud lenni, ha az ember erre nyitott és meghallja azt az információt, amit a zene súg a fülébe. Ilyenkor mindig az is eszembe jut, hogy bárcsak foghatnám a kezedet, bárcsak megölelhetnélek. És bárcsak itt lennél mellettem... Stay Tuned...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése