2021. április 17., szombat

2021.04.17....

 

Eléggé befelé fordulóan indult ez a mai nap. Rohadtul bosszantó az is, hogy már majdnem május van és még mindig 10 fok sincs és fagyoskodni kell. Rohadtul unalmas már, nem elég, hogy be vagyunk zárva, még rohadt hideg is van. Plusz még arra is rá jöttem, hogy nem is tudok mit csinálni ha nem dolgozok, tehát azért temetkezem ennyire a munkámba, hogy addig se gondolkodjak és nem őrüljek meg az igazságtalan dolgok miatt. Egyszerűen eljutottam arra a pontra, hogy sajnos ismeretlen lett számomra a kikapcsolódás. A szabadidő és nem is vágyom rá így egyedül. Ebbe elég erősen be lehet csavarodni. Érzem is már magamon ezt. Szörnyű csak annyit mondhatok. És rohadtul rosszul esik, hogy ennek ellenére, akármennyire is szeretnék jó lenni, még belém is rúgnak azok akiket mindennél fontosabbnak gondolok. Egyszerűen most van az a pont, hogy teljesen magamra maradtam, de minden téren. Baromira rossz érzés. És nem tudom mennyire tudok majd ebből egyáltalán még felállni majd. Nem akarok úgy járni mint több ismerősöm is. Egyszerűen ez már az utolsó kiáltás. Nem tudom mi jöhet még ezután, hova van még tovább ebből a helyzetből. De segítségre van szükségem ahhoz, hogy tovább tudjak lépni úgy érzem. És akitől a legjobban várnám, onnan nem jön. Csak a bizonytalanság az amiben élek, csak a megválaszolatlan kérdések. Egyre jobban feldolgozhatatlannak tűnik. És nem tudom meddig lesz ez így. Meddig tudok helytállni, kitartani. Nem tudom minek kellene történnie, de ez már elviselhetetlen számomra. A mai bejegyzéshez egy angol producer Chaos számát osztottam meg veletek. Nagyon jó kis elektronikus Wave stílus. Legalább a zene az örök. Stay Tuned...

Nincsenek megjegyzések: