Egy különleges érzelemvilággal indítom a mai estét. Talán már nem is emlékezve a régi életre. A régi múltra, a régi vágyakra. Milyen volt az élet 10 évvel ezelőtt. Mikor egy nagyon viharos világból tekintünk vissza arra az időkre, mikor még sütött a nap. Mikor még virágzott a természet. Nem véletlenül lett a "Far From Here" a mai bejegyzés címe és gondolatmenete. Nem is tudom, hogy mi az ami még ennél is jobban el tudná homályosítani az emberi értékrendeket, kapcsolatokat, boldogság emlékeit. Régóta nem vagyok boldog lelkileg. Évek teltek el azóta amióta éreztem ilyet, vagy ehhez hasonlót. És ami a legrosszabb, hogy senki nem hallja a segélykiáltásom! Pedig az én boldogságom tudom merre van... Bárcsak itt lennél mellettem. Bárcsak közös erővel próbálnánk túlélni ezt a borzalmat ami körülöttünk van. Nem gondoltam volna, hogy ez a blog ilyen sötét időket is meg fog élni. Ilyen sok éven keresztül, ide fogunk jutni. Mert igazából mit sem ér minden, ha nem vagyunk boldogok. Mert én nem szeretnék semmi mást, csak egy kis örömöt és boldogságot. Csak azt szeretném érezni, hogy valaki törődik velem, hogy valakit én is szerethetek. Hogy valaki gondoskodóan fekszik le mellém, hogy valakit önzetlenül ölelhetek át, megköszönve neki a sok lelki támogatást, azt, hogy mellettem van. És, hogy szépségével és mosolyával feldobja minden napom. Nem vágyom másra, csak a napsugárra! A fényre ami bearanyozza a szívem. Ami egyszer közel volt, de most nagyon távolinak tűnik. A szempár, amiben a csillogást láthatom. Azt az arcot akit boldoggá tehetek azzal, ha megfogom... És ha megcsókolom. Mert nincs más érték már a világon, csak az őszinte érzések. És lehet, hogy eddig nagyon távol voltam, de most már közel szeretnék lenni. Most már itt vagyok és közel szeretnék kerülni ahhoz ami annyira távol volt oly hosszú időn keresztül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése