2021. július 24., szombat

2021.07.24....

 

Kemény érzések kavarognak most bennem, délután óta eléggé mély érzésekkel találtam szemben magam. Főleg úgy, hogy mennyire szeretnék már egy kis boldogságot. Kinézek az ablakon, és látom a teliholdat. Gyönyörűen világít le rám és közben szól ez a zene amit tegnap is megosztottam. És csak arra vágyom, hogy valakinek ezt a különlegességet meg tudjam mutatni. Azt, amilyen én vagyok belül. Egy kicsit nyitottabbak legyenek velem, hogy én is az lehessek. Szeretem a romantikus dolgokat és szeretnék magam mellett tudni egy olyan lányt akinek az érzelmi intelligenciája és a szépsége beleillik ebbe a környezetbe. Aki odaadó és mégis különleges, amiért tudok küzdeni. Talán erről is szól ez a szám. Az érinthetetlen, az elérhetetlen. Bárcsak elmondhatnám ezt, lenne esélyem ezt kimutatni és megmutatni. Mert szinte senki sem ismer teljesen. Senki sem tudja milyen is vagyok valójában. Senki sem volt még nyitott őszintén erre. És ez nekem eléggé rossz. Nem szeretnék semmi mást, csak valódi és őszinte dolgokat, ha ez még létezik. Sokat gondolok erre és sokat is agyalok ezeken, és közben szeretnék magamnak is megfelelni. Közben a hétköznapokban is helyt kell állni. Ez a legnehezebb. De remélem egyszer majd nekem is sikerül. Stay Tuned...

Nincsenek megjegyzések: