2007. szeptember 21., péntek

Heartbreak 2 The Truth :(:(

Szeptember 17-19
The Truth Of A Dream

Az emberek sokszor látják tévesen a világot. Sajnos én is most ebbe a helyzetbe kerültem, igaz ez nem az első eset. Most, h "el voltam utazva", belegondoltam, hogy mennyire rettegtem az igazságtól, amit úgy is tudtam, h bekövetkezik.Hidegzuhanyként ért. Sajnos tisztán látni a világot rettentően nehéz feladat. Akár csak egy sziklát megmozdítani. Rá kellett, h döbbenjek, hogy egy olyan hibába estem, amibe egy ismerősöm már beleesett. Illúziókat táplált, akárcsak én régebben. De sokszor az ember mitsem tehet, ha a szíve irányítja az esze helyett. És most döbbentem csak rá igazán, hogy ezen változtatni nem tudok. Ezzel a hibával életem végéig meg kell küzdenem. Pontosan egy hét telt el a szupi hétvégém óta amikor ezt a bejegyzést a laptopomba írtam. Az utazás maga nem tartogatott különösebb meglepetéseket, csak a sors keze ami beleszólt a boldogságomba. Tulajdonképpen Anett, neked köszönhetem azt az 1hét boldogságot. Remélem az a két év amit együtt töltöttünk, elég okot ad arra, h továbbra is mellettem maradj???!! Nagyon szeretek veled lenni. Az évek során rengeteget fáradoztam azon, h egy boldok és problémamentes körülményt teremtsek magamnak. Ez mind szép és jó, DE itt kezdődnek a bajok. Ekkor képzel el az emberi naívitás egy álomvilágot amit késöbb elhiteti magával, hogy az a valóság. Talán egyszer mindenkivel előfordúlt már ez a csalódás. Engem valamiért mindig csapdába ejt az ördög. Hiába próbálok küzdeni ellene, nem megy. Csak várok, hátha egyszer jobb lesz. Sok embertől hallottam hasonló esetről. Az én esetemben, Te Anett vagy a kulcs a boldogságomhoz. Ez a nyár amit együtt töltöttünk király volt veled:) A sok kihagyás után örültem a közös programoknak. Nem is tudom, hogy mit csinálnék, ha elveszítenélek téged. Todum ez komolyan, meg viccesen hangzik, de tudom, h te megértesz. Még ha rosszúl tudom, akkor is legalább remélem. Szeptember 17.-e van. Miközben csak úsztam a hosszokat a medencében, elhatároztam, h célt tűzök ki magam elé. Legyen egy célom. Az időmből meg úgyis kitelik. Éppen a Carry Me Away szól a fülembe, felidézve a nyári boldog emlékeket. Nekem már éppen csak ezek maradtak. Homokszem voltam a boldogság sivatagában. A szép emlékeim mindig onnan erednek, amikor kaptam boldog időszakokat mutatóban. Mint pl ez a nyár is nagyjából... Ebben a pillanatban amikor ezt a bejegyzést írom otthon reggel 6óra van, én meg most készülök lefeküdni. Picit örültem, h az Anett írt egy megnyugtató kommentet. Nem tudom mi ütött belém, kicsit érzékenyen érintenek a dolgok :( Ezért meg remélem megértést kapok cserébe??!! Anett ide írhatnál kommentet. Köszi

Nincsenek megjegyzések: