2020. január 25., szombat

2020.01.25. Aktív Hétvége...

Sziasztok!

Újabb bejegyzéshez érkeztünk itt a január végei mínuszokban gazdag hétvégénken. Igazából eléggé aktívra sikerült ez a mai nap, ugyanis a -4 fok ellenére több órát sikerült a szabadban tölteni és ráadásul aktívan. Hála istennek ma nem volt annyira ködös az idő, így jó volt a friss téli levegőn lenni. Nyári gyerekként furcsa ilyet az én számból hallani, pedig így van, ma valahogy jól esett kicsit felállni az asztal mellől és kimenni a levegőre. Egyrészt a fejemet is kiszellőztettem, másrészt tettem is valamit az egészségemért. Január 2.-a óta ilyen fogyókúra szerű dolgot végzek és sikerült is 2kilót leadnom a hónapban igazából szenvedés nélkül. Bár azt eléggé nehezen viselem, hogy este 6 után már nem ehetek semmit és csak vizet ihatok. Azért volt pár komoly estém amikor olyan éhes voltam, hogy nem tudtam már mit csinálni, gyorsan elaludtam. Gyomrom is korgott és kaják forogtak a szemem előtt :) hát ezt kell ilyenkor elfelejteni. Nem könnyű, főleg úgy, hogy előtte az ünnepek alkalmával az ember zabált mint állat jobbnál jobb dolgokat. Annak örülök, hogy legalább ennek van eredménye. Meg talán a vállalkozásom is tud fejlődni ebben az évben is. Manapság átlag 3-5év egy vállalkozást felfuttatni ha van egy jó ötleted vagy szakmád és elég kitartó vagy anyagilag és lelkileg is. Nem könnyű azt meg kell mondanom, főleg úgy, hogy nekem egyedül kell megküzdenem mindennel. Azért sokkal jobb lenne ha lenne valaki mellettem aki lelkileg támogatna. Biztos más ember lennék akkor. Persze a megfelelő személyt megtalálni normális kapcsolatra, életre szinte lehetetlen manapság akkor, ha nem nagyon régről indultok közös múlttal. Ma azt is megtapasztaltam, hogy milyen egy igazi vadászkutya. Az egyik ismerősöm német vizslája egy igazi okos vadászkutya. Úgy fogja és hozza a fácánt állítólag, hogy az nem igaz. Én azt mondom, hogy egy kutya az nagy felelősség és nagyon sok időt kíván. Sajnos én nekem nem lenne lehetőségem otthon kutyát tartani, így marad a cica. A kis cuki :) Azért egy hófehér cica az még mindig egy nagy dolog lenne. Nem messze az egyik utcában van egy ilyen. Jaaj olyan kis cuki. Holnap ismét utazok, hétfőn egy vidéki projektben veszek részt, remélem sikerem lesz és meg szerzem a kellő elismerést. Mára ennyi. Legyetek jók!

Nincsenek megjegyzések: